December az óvodában

Alighogy kialudtak a Márton napi mécsesek, kis lélegzetvétel után újra felpörögtek az események az óvodai életben. November végén még eljött óvodánkba a Hangoló, aki karácsony közeledtével, bábelőadásával a gyerekek kívánságait teljesítette. A műsort az első és második osztályos iskolás gyerekek is velünk együtt nézték. Ezúton szeretném megköszönni Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítványának,…

olvasson tovább

Sumonyi rendezvények

Az ünnepek közeledtével szerettünk volna örömet szerezni Sumony lakosságának, ezért szerveztünk Mikulás és karácsonyváró rendezvényeket. A Mikulással elsősorban a gyerekeknek szerettünk volna kedvezni, a templomban megrendezett karácsonyváró ünnepségen azonban már a gyerekek örvendeztettek meg minket nagyszerű előadásaikkal. Ezúton szeretnénk megköszönni a tanároknak, tanítóknak és óvónőknek a lelkiismeretes felkészítést és a…

olvasson tovább

Köszönet az egy százalékért!

Örömmel tájékoztatom kedves Olvasóinkat, hogy az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal arról tájékoztatta a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány Kuratóriumát, hogy a 2009. évi személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlása során az adófizető magánszemélyek egy része a mi szervezetünket jelölte meg kedvezményezettként, így miután igazoltuk, hogy rendelkezünk a kedvezményezettekre vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelő…

olvasson tovább

Labdarúgóink eredményei

2010. 11.28. Magyarszék – Királyegyháza 1:3 (1:1) Összeállítás: Molnár K. – Keczeli, Király, Kósa T., Gunszt – Szakál (23.p. Berta), Jung – Kürthy (75.p. Gábor), Kósa L., Schneider (68.p. Lajtmann) – Gellner (75.p. Katona Zs.)  Góllövő: Gellner(2), Berta  Igen nehéz körülmények között – hideg, havas eső, mély talaj – kellett…

olvasson tovább

Egy évesek lettünk!

2009. novemeber 10-én találkoztunk először, akkor alakítottuk meg a Királyegyházai Nyugdíjas Klubot. Elhatároztuk, hogy minden keddi napon összejövünk, hogy találkozzunk, beszélgessünk. A következő héten felkérésünkre dr. Valkai István háziorvos hozott információkat az éppen aktuális influenzás megbetegedés megelőzéséről.

olvasson tovább

Első színházi élményünk

Az iskolában az volt a feladat irodalomból, hogy olvassuk el Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig című regényét. A tanárnő azt ígérte, hogy ha elolvassuk, elmehetünk a Pécsi Nemzeti Színházba a regényből készült musicalt megnézni. Mindannyian vágytunk a színházba, a szüleink is örömmel fogadták a hírt, annál is inkább, mert sokan…

olvasson tovább

Az Alkotmánybíróságon jártunk

Kiss László, alkotmánybíró az áprilisi királyegyházai előadása alkalmával meghívást intézett hozzánk, miszerint szívesen lát bennünket a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságán egy látogatásra. A meghívás beteljesedett, nem is akármikor, mert a Bíró úr szándékosan úgy intézte, hogy tanúi lehessünk 2010. október 27-én, amikor az Alkotmánybíróság eredményt hirdet. Mint tudjuk, hatalmas port vert…

olvasson tovább

”Benne van az életünkben Isten”

A királyegyházai Búcsú napján Kajtár Edvárd plébános az ünnepi szentmisét a Jäckl családnak ajánlotta, abból az alkalomból, hogy a szülők a napokban ünnepelték 50. házassági évfordulójukat. Mariska néni és Péter bácsi már évek óta templomunk gondnokai, ezért a tevékenységükért a tavalyi esztendőben a megyés püspök is köszönetet mondott a Pécsi…

olvasson tovább

Fagykárok ellen kiszárítás

A laikus szemlélődő is láthatja, hogy gőzerővel folynak a Királyegyháza határában létesülő cementgyár munkálatai. Annak érdekében, hogy a várható hideg idő ne okozzon olyan károkat amelyek lassítanák a munkát, az építők különböző megelőző intézkedéseket tesznek. 

olvasson tovább

A tankötelezettségről

Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket, hogy a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosítása bevezette az iskoláztatási támogatás jogintézményét, melynek célja a tankötelezettség teljesítésének, ezáltal a gyermek helyes irányú fejlődésének elősegítése.

olvasson tovább