Istenben bízva

A komlói Fodor Krisztián püspöki engedéllyel rendszeresen elzarándokol különböző Mária kegyhelyekre gyalogosan. Isten segítségében bízva csak a legszükségesebbeket viszi magával: néhány ruhát, könyveket, Bibliát és nagyon kevés pénzt. Szállást különböző plébániákon kap, az étkezését pedig adományokból oldja meg.

olvasson tovább

”Legyetek olyanok, mint a gyermekek!”

A napokban egy kedves ismerős családba kisgyermek született. Nagyon várták őt a szülei, és ez a várakozásuk telve volt imádsággal. Imádkoztak érte és vele, és nemcsak azért, hogy természetesen legyen egészséges, a szülés közben ne legyenek komplikációk, az anyukával se történjék semmi baj…  Aztán nagy örömmel és Isten iránti megrendültséggel…

olvasson tovább

Farkas Bertalan Szentlőrincen

Január 24-én ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult Szentlőrincen a SZONEK űrhajózási-űrkutatási vetélkedője. A versenyben részt vevő tanulók – köztük a Királyegyházai Általános Iskola diákjai – az Ifjúság Úti Általános Iskola tornatermében gyűltek össze a nem mindennapi eseményre, ugyanis a rendezvény díszvendége az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan dandártábornok volt.

olvasson tovább

A Magyar Kultúra Napján

A Magyar Kultúra Napja alkalmából versmondó versenyt szerveztünk az általános iskolás gyerekeknek, ahol minden jelentkező egy általa szabadon választott költeményt adhatott elő. Nagyon örültünk annak, hogy több szülő és egy nagyszülő is megtisztelte rendezvényünket jelenlétével. Megható látni, hogy a máskor oly magabiztos csemeténk milyen izgalommal áll szembe a sok nézővel,…

olvasson tovább

Kézilabda

2010. december 5-én rendezte a királyegyházai és a mohácsi csapat közösen a Mikulás Kupa elnevezésű amatőr női kézilabda tornát Szentlőrincen. Négy csapat vett részt: Mohács, Lánycsók, Siklós, Királyegyháza.  

olvasson tovább

Felkészülés a tavaszi szezonra

2011. január 17-én labdarúgócsapatunk megkezdte a felkészülést a Baranya megyei II. osztályú bajnokság tavaszi szezonjára. A játékoskeretben történtek változások, Berta Roland és Sárközi János más egyesületben folytatja, Katona Zoltán és Szakál Béla sérülés illetve munkahelyi elfoglaltság miatt feltehetőleg abbahagyja a labdarúgást. Helyükre várhatóan két új játékos fog érkezni, pontos személyükről…

olvasson tovább

Tájékoztatták a Társadalmi Tanácsot

November végén a figyelmesebbek saját szemükkel is láthatták, hogy vékony füst szállt fel az épülő cementgyár legmagasabb építményéből. A Nostra Cement Kft. vezetősége fontosnak tartotta a művelet előtt a Társadalmi Tanács tagjait is összehívni és előre tájékoztatni az eseményről. A tájékoztatón Molnár József és Kovács Mátyás válaszolt a felmerülő kérdésekre….

olvasson tovább

Élelmiszer a rászorulóknak

Talán a sokakat sanyargató gazdasági válság hatása, hogy az utóbbi időben mintha a szokásosnál érzékenyebbek lennénk a segélykérő szavakra, mintha nagyobb késztetésünk lenne mások megsegítésére. Az idei esztendő különösen nagy szükséget hozott az árvizekkel és az iszapkatasztrófával sújtott területeken hazánkban, és a nagy szükség csodálatos összefogást eredményezett. Mi is hozzátettük…

olvasson tovább

Adventi pillanatok

Advent idején nemcsak a vallásos emberek érzelmei mélyülnek el, a hétköznapi rohanásban megfáradva mindenki vágyik már egy kis nyugalomra, békére, valami lassúságra. Várjuk a karácsonyt, és készülődünk. Készítjük, vagy vásároljuk az ajándékokat szeretteinknek, meggyújtjuk az adventi gyertyákat, kicsit talán jobban odafigyelünk egymásra, és tudjuk kapni jó, de az igazi boldogságot…

olvasson tovább

Legyünk család!

A magyar Katolikus Püspöki Kar 2010. december 26-tól – mely az idei évben a Szent család vasárnapja – a következő esztendőt a Családok Évének nyilvánította. Erről körlevelet is készítettek, melyet december 26-án, a szentmiséken fogunk felolvasni. A család fontos, sőt a legfontosabb tere az emberi létezésnek, amely nélkül nem lehet,…

olvasson tovább