Az alábbiakban a Gyöngyfán és Sumonyban induló polgármesterjelölteket és önkormányzati képviselőjelölteket mutatjuk be.
Jelöltek Gyöngyfán és Sumonyban


Az alábbiakban a Gyöngyfán és Sumonyban induló polgármesterjelölteket és önkormányzati képviselőjelölteket mutatjuk be.

A Királyegyházai Cigány Kisebbségi Önkormányzat jelöltjeinek az alábbiakban azt a kérdést tettem fel, hogy mi célból indultak a választásokon.

Bikalra, a Reneszánsz Élménybirtokra kirándultunk Királyegyházáról 72 fővel augusztus 28-án, szombaton. Örömmel jelenthetem, hogy ezúttal – most először – teljes létszámmal indulhattunk, senki nem maradt otthon az utolsó pillanatban, senki nem aludt el, senki nem lett beteg.

Szeptember 8-án délután Grím Ferenc Királyegyháza polgármestere, valamint a bejegyzett királyegyházai civil egyesületek képviselői a Királyegyházai Fiatalok Egyesületének meghívására érkeztek Sellyére, a „Lajtorja” projekt nyitórendezvényére.

A vakációban a királyegyházai gyerekek két hittantáborban (mindkettő a felsősök számára) és egy hittanos kiránduláson (alsósok számára) vehettek részt. Az első tábort július 19-től 23-ig tartottuk a Bükkösd melletti Kán községben.

2010. 08.29. Lakócsa – Királyegyháza 1:8 (0:7) Összeállítás: Molnár K. (46.p. Molnár L.) – Keczeli., Király, Gunszt, Kovács – Szolga (46.p. Lósa T.), Jung (63.p. Gábor) – Kürthy (69.p. Lajtmann), Kósa L (69.p. Katona Zs.), Schneider (46.p. Lesnyik) – Gellner (63.p. Fata) Góllövők: Kürthy (2), Gellner (2), Kósa L., Jung,…

Az önkormányzati és polgármester-választásokat a köztársaság elnöke 2010. október 3-ára tűzte ki. A választás egyfordulós, amely az ország településszerkezetéhez igazodva településtípusonként más-más elemekből áll össze.

Elrepült a nyár, tanulóink nagyobb része repesve várja, hogy ismét megszólaljon a tanévkezdést jelző csengő. Az elmúlt, 2009-2010-es tanévet bezártuk, nevelőtestületi értekezleteken értékeltük, megszülettek az új tanév célkitűzései is.

A két település önkormányzata közös erővel pályázat keretében valósítja meg a Szentlőrincet Királyegyházával összekötő kerékpárutat. A tervezett fejlesztés 200 millió forintba fog kerülni, amelynek forrása egyrészt az erre a célra kiírt pályázat, másrészt az előkészületeket finanszírozó NOSTRA Cement Kft. támogatása, amely meghaladja a tízmillió forintot.

Hat hónappal ezelőtt az éves beszámoló közgyűlésen az idei programtervünkben egyhangúlag elfogadtuk, hogy a polgárőrség egy egynapos családi összejövetelt szervez „Vadkemping”címen.