Téli közfoglalkoztatás

Intézményünket megtisztelő felkérés érte: részt vehettünk az Önkormányzatok által foglalkoztatott dolgozók téli, az alapkompetenciák felújítását, megerősítését célzó, országos szervezésű képzés végrehajtásában. A képzés deklarált célja éppen a munkaerőpiacon kisebb eséllyel elhelyezkedni tudó, a mindennapi munka világából már régebben kiesett, de korántsem elveszett, munkaképes korú személyek munkavállalási esélyeinek javítása érdekében az…

olvasson tovább

Bowlingozni voltunk

Régóta terveztük mi szülők, hogy elvisszük a hatodik osztályos gyerekeket – azaz a sajátjainkat – Szentlőrincre, egy jó kis bowlingozásra. Megkerestük a megfelelő időpontot, ami végül 2014. március 29-e lett. Már csak a gyerekek utaztatását kellett megszervezni, ami ilyen szülői kollektívával nem volt nehéz feladat, ugyanis rájuk mindig lehet számítani.

olvasson tovább

Farsang: jókedv, zene, tánc

Királyegyházán a farsangi összejövetelek közül az idén a legtöbbeket megmozgató mulatság az általános iskolában a szülők és nevelők közös szervezésében, a Királyegyháza Római Katolikus Plébánia által támogatott rendezvény volt. Ez az összejövetel volt a TÁMOP 5.5.1 Családi, közösségi programok  és szolgáltatások fejlesztése című húsz hónapon át tartó pályázat megvalósításának záró…

olvasson tovább

Királyegyháza húszmillióra pályázik

Beák Laura jegyző asszony tájékoztatta a Helyzet szerkesztőségét arról, hogy Királyegyháza, Gyöngyfa és Sumony települési önkormányzatok nem vettek részt az adósságkonszolidációban, ezért jogosultak a támogatási kérelem benyújtására.

olvasson tovább

Jogszabályváltozás

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítása következtében az önkormányzat nyújtotta támogatási formák esetében jelentős változás következett be. 2014. január 1-jétől az átmeneti segély, a temetési segély és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás önálló ellátási formaként megszűnt, és önkormányzati segéllyé olvadt össze.

olvasson tovább

Környezetvédelmi díjat nyert a LAFARGE

A Baranya Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége a LAFARGE Cement Magyarország Kft.-nek ítélte a Baranya Megyei Környezetvédelmi Díjat. A díjjal a kamara azon gazdasági szervezetek környezetvédelmi teljesítményét ismeri el, amelyek kiemelkedő eredményt érnek el a megye környezetvédelmi helyzetének javítása, új környezetbarát technológiák alkalmazása terén.

olvasson tovább

Jelmezes mulatság az óvodában

Lázas készülődéssel teltek a napok a Királyegyházai Óvodában 2014. február 13-áig, minden kisgyermek azt számlálgatta az ujjacskáin, hogy hány napot kell még aludnia, hogy végre farsang legyen.

olvasson tovább

Sellyén szerepeltek a táncosaink

A Kolping Művészeti Iskola félévi táncgálája az idei tanévben 2014. február 9-én került megrendezésre Sellyén. A rendezvény célja az eddig tanult táncok bemutatása, a sok különböző csoport tagjainak találkozója.

olvasson tovább

Felhívás és közlemény

Felhívom az érintett ingatlantulajdonosok figyelmét, hogy lakóingatlan tulajdon értékesítésekor ne feledkezzenek meg az ingatlanok után fizetendő érdekeltségi hozzájárulásról (közműfejlesztési hozzájárulás) sem.

olvasson tovább