Évről évre karácsony ünnepén szembesülünk hitünk egyik központi titkával, mely szerint Isten emberré lett, hogy mi istenivé legyünk. Titok, amely az ember számára magában rejti az elfogadás és elutasítás lehetőségét. Az elfogadás által Jézus személyes és közösségi életünk középpontja és alapja lesz.
Vagyis általa válunk Egyházzá, egyházközséggé, királyegyházai plébániává. Az ünnep tehát csodálatos lehetőséget rejt magában, annak újrafelfedezését, hogy mindnyájan Jézus körül állunk. ?rá tekintünk, hiszen ? hívott meg minket, mert szükség van ránk. Erre tanít minket az a karácsonyi mese, mely az asztalos szerszámairól szól. A történet szerint a szerszámok nagygyűlést tartottak annak eldöntésére, hogy ki lehet tagja a „Szerszámok Tisztes Közösségének”. Először ki akarták zárni a Fűrészt, mondván, hogy harap és csikorgatja a fogait. Aztán a Gyalut kifogásolták, hogy éles és szőrszálhasogató. Ezt követte a kalapács, mivel nyomasztó és erőszakos. Majd a Szögek következtek, hiszen azok nagyon szúrósak. Sorra került a Reszelő, a Ráspoly és a Csiszolópapír is, aki mindenkit megsért és megkarmol. Aztán jött a többi, s így kikerekedett egy nagy vita, melyen már úgy tűnt, senki sem lehet tagja a Tisztes Közösségnek. Egyszer csak belépett az asztalos, és a szerszámok azonnal csendbe lettek. Az ember fogott egy deszkát, és a Fűrésszel elvágta, majd a Gyaluval legyalulta. Aztán működésbe lépett a Reszelő, a Ráspoly és a Csiszolópapír. Az asztalos aztán fogta a Szögeket és a Kalapácsot. Felhasznált minden rossz természetű szerszámot, hogy bölcsőt készítsen, mégpedig azért, hogy befogadja a Gyermeket, az Életet. Bár nem vagyunk tökéletesek, mégis Isten, aki tudja mindezt, kezébe vesz mindnyájunkat és használ, hogy közösségben építsünk egy Szíve szerinti Egyházközséget. Engedjük neki!
