2017. március 22-én, szerdán a Kultúrházban, sikeresen megtartottuk az első babamasszázs oktatást a résztvevő szülőknek. Első alkalommal kettő édesanya jött el pici babájával.
Szerencsére nagy az érdeklődés, több anyuka jelezte, hogy szívesen jönne, csak sajnos az egy év alatti babákkal nem olyan egyszerű a részvétel ilyen eseményeken. Nagyon örültem annak, hogy egy egyhónapos pici baba, Balázs is megtisztelt a jelenlétével, anyukája Bogdánné Czakó Klaudia hozta el. A pici hölgyet, Alettát pedig anyukája, Lajtmann Kitti masszírozta. A következő alkalomra remélem, sikerül eljönniük, azoknak, akik szintén szeretnék kipróbálni, mert ez az első nagyon jól sikerült, a kicsik nagyon élvezték és nagyon jól bírták a gyűrődést. Akik még esetleg nem biztosak benne, csakis biztatni tudom őket, hiszen számos jó hatással bír a rendszeres masszázs: segíti az emésztést, az immunrendszer működését, az érzékszervek és az izomrendszer fejlődését, jobbat alszanak, kevesebbet sírnak. Hasfájásra is sikeresen alkalmazható. A kötődés elősegítésében is fontos szerepe van, a szülő is jobban megismeri, jobban tud figyelni a gyermekére, az ő igényeire, így egy kiegyensúlyozott kapcsolat alakul ki kettejük között. A gyerekek számára pedig a legnagyobb boldogság, ha a szülei odafigyelését és szeretetét kapja, és a babamasszázs pedig ennek egy remek kifejezése. Ezért akár apukák is bevonhatóak, sőt számukra egy remek lehetőség a törődésük kimutatására. A következő alkalmak keddenként fél 10-kor kezdődnek a kultúrházban. A babák és anyukák komfortja érdekében javaslom, hogy hozzanak puha plédet vagy takarót akár kettőt is, és a kicsi kezébe játékot, amivel szívesen eljátszanak, a foglalkozásokat a földön, szőnyegen végezzük.