Helyzet 2014-08

2014. szeptember 27-én a falu apraja-nagyja számára szeretnénk szórakozási lehetőséget nyújtani a Generációk napja című programmal, melynek keretei között az október 1-jén esedékes idősek napja alkalmából a falu legidősebb lakosait szeretnénk ünnepelni.
Ez a nyár is hamar eltelt – sóhajtanak az iskolások és lélegeznek fel a szülők. Valóban, mintha csak tegnap történt volna, hogy meghatottan búcsúztunk ballagó nyolcadikosainktól, akik a napokban kezdik meg középiskolai tanulmányaikat. Számunkra is elérkezett a tanévkezdés ideje, szeptember elsején becsengetnek iskolánk 105 tanulójának.
Hamarosan újra becsöngetnek, kezdődik az iskola, ebből az alkalomból idézzük fel, hogy ért véget az elmúlt tanév, és mivel töltötték a nyári szünidőt tanulóink.
Az Irodalmi Rádió pályázata „Az év diák költője” és „Az év diák írója” kitüntető címek megszerzéséért, továbbá lehetőség az Irodalmi Rádió hangzó- és nyomtatott kiadványsorozataiban, rádióműsoraiban, felolvasóestjein, netköteteiben való megjelenésre, az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez való csatlakozásra is.
Önkormányzataink részt vettek a nyári diákmunka elősegítése 2014 munkaerő-piaci programban. A programban 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vettek részt.
Királyegyháza és a társtelepülések is évről évre élvezzük a cementgyár támogatását különböző rendezvényeink megvalósításában. Fontosnak tartom azonban, hogy nemcsak a kulturális programjainkban, hanem az infrastruktúrában is megjelenik a nagy cég segítőként.
A királyegyházai női amatőr kézilabdacsapat 2014. augusztus 2-án részt vett Százhalombattán a kvalifikációs strandkézilabda tornán.
Természetesen a királyegyházai gazdák is képviseltették magukat a 2014-es Szentlőrinci Gazdanapok rendezvényén.