Mozgalmas május

Május elseje alkalmából összejött kis csapatunk, és elkezdtük szépíteni a lovaspályánkat. Megkezdtük a pavilonunk alapjainak lebetonozását. Amíg a fiúk dolgoztak a klub női tagjai elkészítették a finom ebédet. Ebéd közben jókat beszélgettünk, majd nem kis meglepetést okozva, minden jelenlévő klubtagnak kiosztottuk az „egyenpólókat” és sapkákat.

Utólag is köszönet a Királyegyháza Felvirágoztatásáért  Közalapítvány Kuratóriumának a támogatásáért!

 

 

Május 11-én nekiálltunk a pavilon megépítésének, ami még aznap elkészült. Ezúton szeretném megköszönni mindazoknak a klubtagoknak, akik fáradságos munkával, idejüket ráfordítva, részt vettek az építkezésben.    Köszönjük Királyegyháza Önkormányzatának és az önkéntes projekt szervezőinek a támogatását, valamint Varga Sándor segítségét, aki a faanyagot kifűrészelte nekünk.

 

Az új pavilonunk első birtokba vétele május 18-án történt meg, amikor a Nagy Családi Nap keretein belül a Lovas Klub megrendezte az idei első fogathajtását. Nagyon szép számmal gyűltek össze versenyzők és nézők is egyaránt. Érkeztek hozzánk: Darányból, Szigetvárról, Nagypeterdről, Gerdéből, Aranyosgadányból, Csányoszróból is versenyzők. Hat kategóriában lehetett indulni, amelyekben a Királyi Lovasok is előkelő helyeket értek el:

Hátas kategóriában:

1. Erős Kata

2. Mihálovics Gábor

3. Takács Enikő

Egyes fogat:

1. Tóth Tibor

2. Bognár Lajos

3. Sztojka Sándor

Vadászhajtás:

1. Bognár  Lajos

2. Tóth Tibor

3. Mihálovics Gábor

Kettes fogat:

1. Bognár Lajos

2. Tóth Tibor

3. Jó Melitta

Póni fogat:

1. Kánya Gyula

2. Nadrai istván

3. Tóth Tibor

Póni vadász:

1. Kánya Gyula

2. Heiszler máté

3. Nadrai István

Köszönjük szépen mindenkinek a részvételt! Támogatóinknak pedig a segítséget, hogy ez a  szórakoztató vidám nap létrejöhetett! Köszönjük a nézőknek is, akik évről évre megtisztelnek bennünket jelenlétükkel! Reméljük mindenki egy élményekkel teli napot tudhatott magáénak!