Kémiai biztonsági versenyen voltunk
Január végén jelentkezett az osztály a kémiai biztonsági versenyre. Először a program szervezője, Éva néni és két fiatal lány tartott előadást a környezetünkben található mérgező anyagokról. Megnéztünk egy kisfilmet, melyben Csavari manó jó tanácsaival ismerkedtünk meg.
Ezt követően a Gelencsér Adrienn néni és a szentlőrinci védőnő tartott egy órát, ahol megtanultuk, hogy mit kell csinálni egy sérült emberrel. Gyakoroltuk a stabil oldalfekvést. Miután megtanultunk mindent, egy totót kellett kitöltenünk, és az osztályból mi négyen értük el a legtöbb pontot, így mi alkottunk egy csapatot és képviseltük az osztályt a megyei versenyen. Április 4-én a falubusszal mentünk Pécsre a Szivárvány Gyermekházba, ahol először egy nagy teremben elmondták a nap programját. A verseny előtt mentősök, katasztrófavédelmi szakemberek mutatták be az autójukat, eszközeiket. Aztán kezdődött a verseny, ahol különböző érdekes feladatokat kellett megoldanunk. Mivel szépen helytálltunk a versenyben, kaptunk egy ajándékcsomagot, melyben volt egy társasjáték is. Itthon megmutattuk az osztálynak, és jót játszottunk együtt.

A Megmentők csapat tagjai: Gayer Zsolt, Mikó Izabella, Nagy-Halas Nikolett és Tóth Milán.
Kertészkedünk
Osztályunk csatlakozott idén a „Vesd bele magad!” című országos programhoz. Ennek köszönhetően minden kisgyerek kapott egy csomagot, mely öt különböző vetőmagot tartalmazott. A program célja, hogy a közös munka örömét, a saját kezűleg előállított zöldségek finomabb ízét megtapasztalják a gyerekek. Az alábbiakban az első lépésekről számolnak be a kis kertészek.
Gayer Zsolt: „Vasárnap, április 21-én elvetettünk mindent. Épphogy elmunkálták a földet, jöttek a mamáék segíteni. A sárgarépát én vetettem anya irányításával. A cukorborsót nehéz volt elszórni, mert a szemek nem úgy gurultak a kezemből, ahogy én szerettem volna. Amint nálunk végeztünk, mentünk le segíteni a mamáékhoz.”
Szekfü Armand:„Április 8-án, hétfőn elvetettük az összes magot. Én gereblyéztem és vetettem, amiben anya segített, ezért nem is éreztem nehéznek a munkát. Nagyon várom már, hogy kikeljenek a magok. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a kiskertem.”
Máté Koppány Keve:„Április 22-én anyával elvetettük a magokat. Az elején nem ment, de a végére belejöttem. Azt hiszem, hogy a munkának köszönhetően örömmel zárult le az a nap.”
Mikó Izabella:„Én a hétvégén, április 21-én, vetettem apával. Apa kijelölte, hogy hová rakjam a magokat. Miután elszórtam az összes magot betakartam a sorokat. Mikor vetettem a sárgarépát, rámásztak a hangyák a lábamra. Még jó, hogy nem csíptek meg. Miután elvetettünk mindent, bementünk. Nagyon élveztem a veteményezést.”
Trenka Sándor Dániel:„Szombaton, április 20-án, egyedül veteményeztem el a papánál. Sikerült elvetnem a csemegekukoricát, a borsót, kaprot, sárgarépát és a hagymát is. A retek már kibújt, látom a két zöld levelét. Nagyon izgulok, hogy mi lesz a kertemből.”
Tóth Milán:„Anyukámmal kimentünk a kertbe, hogy megcsináljuk a magok helyét. Először felkapáltuk, majd elgereblyéztük a földet, és végül elvetettük a magokat. Miközben a kertben voltunk, hallottuk, ahogy a méhek zümmögtek az eper virágain. Estefelé mondtam anyának, hogy kimegyek megnézni a kertemet. Minden rendben volt. Már alig várom, hogy kikeljenek a magok, ezért holnap meg is fogom öntözni őket.”