A mennybemenetel

A feltámadását követő negyven nap alatt Jézus többször is megjelent tanítványainak. Beszélgettek, tanította őket, együtt evett-ivott velük. A tanítványok megbizonyosodhattak róla, hogy nem képzelődtek, a Mester valóban él, feltámadt! De mások is találkoztak vele, akiknek szintén örömforrás volt.

 

Úgy tapasztalták, hogy a feltámadt Jézus már nem ugyanolyan, mint előtte volt. Õ nem visszajött a földi életbe, mint azok az emberek, akiket feltámasztott, hanem halálával és feltámadásával átlépett egy másik, számukra felfoghatatlan, de mégis valóságos létbe!

A tanítványoktól való búcsúzás egy hegyen történt Galileában. Amikor Jézus megjelent, így szólt hozzájuk: „Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítványommá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig.” Az apostolok ekkor megértették, hogy a Feltámadott negyven napon át tartó megjelenései most véget értek. Az Úr, akinek emberi teste már a feltámadás pillanatától kezdve megdicsőült test volt, most teljes emberségével belépett az isteni dicsőségbe.

De hol van most konkrétan Jézus megdicsőült emberi teste? Aki naívan úgy képzeli el a mennyországot, mint a magasban, a kozmosz egy bizonyos pontján lebegő külön világot, az könnyen rámondhatja: Hát ott, a mennyországban! De aki tudja, hogy a mennyország szellemi valóság, amely nincs a tér egyetlen pontjához sem rendelve, az azt is tudja, hogy Jézus megdicsőült teste, bár valóságos test, egészen más, mint a mi testünk. Nincs már alárendelve sem az anyagi világ törvényeinek, sem a tér és az idő törvényeinek.

A mennybemenetellel Jézus az egész világ urává lett. Ura a teremtett élőlények sokaságának, Ura az embereknek és az angyaloknak is. Csak ennek a kinyilatkoztatásnak birtokában válik igazán érthetővé az apostoloknak tett ígérete: „Én veletek vagyok minden nap, a világ végéig!”

Köztünk van szavában, hiszen azt mondta apostolainak: „Aki titeket hallgat, engem hallgat”. Ezért jó, ha figyelünk rá! Velünk van az Oltáriszentségben, amelyről így tanított: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem van és én őbenne”. Személyesen ő áll előttünk minden segítségre szoruló, elesett embertársunkban. Világosan megmondta, hogy ami jót ezek egyikével teszünk, azt neki tesszük. És azt is megígérte, hogy közöttünk lesz, amikor az ő nevében akár csak ketten vagy hárman összejövünk. A mennybe felment, megdicsőült Krisztus az idők végezetéig jelen van itt a földön is az ő egyházában.

Az Úr mennybemenetelének van még egy másik vonatkozása is. Õ azért ment fel a mennybe, hogy helyet készítsen számunkra. Az utolsó vacsorán így bátorította szomorkodó tanítványait: „Ne nyugtalankodjék a szívetek. Higgyetek Istenben és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam-e volna nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És amikor már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek”. Ha felfogjuk ezeket a szavakat, reményben és el nem múló örömben élünk, bárhogy is alakul földi életünk. Hiszen csodálatos jövő vár ránk: Jézus maga fog eljönni értünk, hogy magával vigyen bennünket a mennyei dicsőségbe.

 

 

Hiszek a Szentlélekben

 

 

„Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” vetünk keresztet. De a Szentháromságos Isten személyei közül a Szentlélekkel foglalkozunk a legkevesebbet. Pedig jelen van az üdvösség történetében és a mi mindennapi életünkben is. Az Õ erejéből lett emberré Szűz Mária méhében a második Isteni Személy. Õ sugalmazta a Szentírást. Õ szólt a próféták által. Õ az egyház Lelke, és nélküle még imádkozni sem tudnánk.

Az Úr Jézus gyakran beszélt a Szentlélekről, akit mennybemenetele után majd el fog küldeni, hogy folytassa művét Isten új népe, az egyház körében. Ezeket ígérte tanítványainak: „Ha eljön a Szentlélek, megtanít majd titeket a teljes igazságra”, és „erővel tölt el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben, egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig”. Az apostolok hittek Jézus szavainak, és várták az ígéretek beteljesülését.

Pünkösdkor, tíz nappal Jézus mennybemenetele után, ugyanabban a jeruzsálemi teremben, ahol korábban az utolsó vacsorát elfogyasztották, rendkívüli eseményt éltek át az apostolok és azok, akik velük együtt várták a Szentlelket. Magát az élményt nem voltak képesek szavakba foglalni, csak a hatását és a bennük hagyott nyomát tudták megfogalmazni. Előtte szomorúak voltak és magányosnak érezték magukat, ezután hallatlan lelkesedés töltötte el őket. Olyan nagy, hogy egyesek részegnek gondolták őket. Addig visszahúzódtak, mert féltek, hogy Jézus miatt üldözni fogják őket. Most bátran kiálltak a tömeg elé, és Péter apostol elkezdi hirdetni, hogy a megfeszített Názáreti Jézus feltámadt, és Isten őt hatalmas Úrrá tette. Ez a tanulatlan halász-ember olyan erővel beszélt, hogy az emberek hittek neki és elfogadták tanítását. Az apostolok pedig megértették, hogy az a csodálatos változás, ami bennük történt, a Szentlélek műve. Ez az, amit Jézus megígért nekik.

De ki ez az embereket megújítani képes Szentlélek?

Õ a Szentháromság harmadik Személye, aki különbözik az Atyától és a Fiútól.

Valóságos Isten, végtelen, örök, mindenható, éppúgy, mint az Atya és a Fiú. Ezért az Atyával és a Fiúval együtt imádjuk és dicsőítjük őt.

Az Atyától és a Fiútól származik, és az a küldetése, hogy az Isten irántunk való szeretetének záloga és pecsétje legyen.

A Szeretet Lelkének is nevezhetjük, mert az Atya és a Fiú egymás iránti szeretetéből származik. Vigasztaló, Pártfogó, mert azért jött, hogy segítsen nekünk az élet nyomorúságaiban, hogy elvezessen minket Isten boldogító látására.

Éltető, mert egyesíti lelkünket Jézussal, ezáltal részesít bennünket az ő kegyelméből és szentségéből.

A Szentlélek az egyház Lelke. Õ vezeti az egyházat a történelemben, és vele marad az idők végéig. Erőssé és legyőzhetetlenné teszi az üldözésekkel szemben, megóvja a tévedésektől, megújítja, amikor az emberi tehetetlenség és bűn elhomályosítja rajta az isteni ragyogást. Minden keresztény, az egyház minden tagja a Lélek hordozója, amint Pál apostol írja a korintusiaknak: „Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és hogy a Szentlélek lakik bennetek?”

Az egyház a Szentlélek erejéből született. Pünkösdkor, Péter apostol szájával a Lélek szólt az összegyűlt tömeghez, Õ érintette meg az emberek szívét, az Õ csodája a közömbösök, a kételkedők, a gúnyolódók megtérése. Így lett az első pünkösd, a Lélek kiáradásának ünnepe egyben az egyház születésének napja is!

De nem csak akkor, az első időkben, hanem ma is a Lélek vezeti az egyházat, ma is a Lélek indítja Krisztus követőit arra, hogy megszólítsák, és Krisztushoz vezessék az embereket. A Szentlélek nincs a templomhoz, az egyházi intézményekhez kötve. Ahol vannak Szentlélekkel eltelt emberek – akár papok akár világiak – ott ma is történnek megtérések, ott Jézus Krisztus egyháza ma is él és növekszik.