A Királyi Lovas Klub március 16 -án rendezte meg első batyus bálját. Az estét amatőr táncosok nyitották meg, akik profiként mutattak be különböző stílusokat, így bepillantást nyertünk a hagyományos magyar néptáncba, a kólóba, a klasszikus balettba, a paso doble, a country és a modern discotánc műfajába is.
A vendégek nagy "komolysággal", érdeklődéssel nézték végig a produkciónkat, és a taps sem maradt el a végén. Később egy torta került kisorsolásra, majd az asztalokon elhelyezett szalvéták egyikében elrejtésre került "Nyert " felirat megkeresése volt a feladat. A szerencsés megtaláló egy ágyas pálinkát vehetett át jutalmul. Ezek után patkódobogással kezdetét vette a nagyon jó hangulatú mulatság.
A zenekarnak csak annyi szusszanásnyi ideje volt, amíg az értékes tombolanyeremények éjfél körül gazdára találtak. Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy az est a lehető legjobban sikerült.Köszönetet szeretnénk mondani a felajánlásokért: Árki Andrásnak, az Ádám családnak, Csóka Gábornak és családjának, a Gyenis családnak, Hollósi Richárdnak és családjának, a Kósa családnak, a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány Kuratóriumának, Mihálovics Gábornak és családjának, a szentlőrinci Tom Market üzlet vezetőjének, Tóth Tibornak, Varga Sándornak és családjának. Köszönjük a segítséget a Királyegyházai Általános Iskola igazgatójának, Palkó Ottónak, aki biztosította számunkra a helyszínt, és nem utolsó sorban Hollósi Mercédesznek és Farkas Edinának, akik szintén kivették a részüket a munkából.
További képek : www.kiralyilovasklub.hu