Hogyan segítsek gyermekemnek?

2012. augusztus 14-én délután 16 órától 20 óráig Adonyiné dr. Gábori Mária tanárnő – aki korábban a Pécsi Tudományegyetem Pedagógiai Tanszékének adjunktusa volt, valamint a Pécsi Hittudományi Főiskolán is arra tanította a diákokat arra, hogy hogyan kell jól tanítani, most nyugdíjas és emellett fogyatékosügyi koordinátor – előadását hallhattuk a királyegyházai iskola földszinti aulájában.

A tanárnőt annak apropóján hívtuk meg, hogy „nyakunkon van a tanévkezdés”, és szerettük volna, ha tanácsaival és előadásaival segítene bennünket, szülőket abban, hogyan segíthetnénk gyermekeinknek az óvodai és iskolai munkájukban. Az előadás a TÁMOP 5.5.1.B-11/2 „Családi közösségi programok és szolgáltatások fejlesztése a Királyegyháza Római Katolikus Plébánia szervezésében” programsorozat első előadása volt „Hogyan segítsek gyermekemnek az iskolai és óvodai munkájában?” alcímmel.Az előadás elején mindenki észrevehette „Zsóka néni” szellemes, de ugyanakkor érdekes kérdéseiből, hogy „nem egy szokványos és száraz előadásra” számíthatunk, hanem olyan beszélgetésre, amibe minden résztvevőt szeretne bekapcsolni. Rögtön az elején egy szokatlan kéréssel fordult hozzánk, mégpedig azt kérte, hogy mind a 27 résztvevő ragadjon papírt és írószerszámot és próbálja lerajzolni, hogy számára milyen óvoda és iskola lenne a szimpatikus, vajon hogyan nézne ki álmaink óvodája és iskolája?! A résztvevők (miután felocsúdtak a szokatlan kérdésből) komoly „művészi rajzokkal” készültek és mindenki el is mondta, hogy számára miért is ideális az az óvoda, vagy iskola, amit lerajzolt. Ezután Zsóka néni az oktatási törvény legújabb módosításait és döntéseit ecsetelte és elmondta, hogy a mostani törvények a szigorítások bevezetése miatt rengeteg új terhet raknak majd a pedagógusok, a szülők és gyerekek vállára egyaránt. Sokat beszélt arról, hogy elsődleges nevelő szerepe van a családnak a gyermek számára és, hogy mennyire fontos a szeretettel, és sok időt szánva a gyerekek képzeletvilágát fejleszteni (pl.: mesékkel, mondókákkal, imával és énekekkel). Szóba került az is, hogy a mai tanítási rendszerben nagy teret kap a számítógéppel való írás, ugyanakkor a hagyományos „kézzel írott”, folyékony írással milyen sok nehézsége van sok gyereknek és hogy miért ilyen sok a tanulási nehézséggel küzdő diák (pl.: diszlexia, diszgráfia, stb.). Az összevont iskolák és az integrált oktatás nehézségeiről is beszélt a tanárnő és arról is, hogy milyen sok gyerek életében jelenlévő dolog a szeretetlenség. A gyerek számára fontos lenne a szerető és harmonikus család, valamint a célok és ideák kialakítása, nem utolsó sorban a hitre nevelés. Jó volt hallani, hogy milyen sok résztvevő osztotta meg a gondolatait és elképzeléseit, ezáltal az előadás el is érte a célját, mert a visszajelzésekből azt láttuk, hogy mindenki jól érezte magát és érdemes volt eljönni erre a tartalmas és érdekfeszítő, ugyanakkor rengeteg ötletet és valódi segítséget adó előadásra. Végezetül annyit szeretnék még írni, hogy reméljük, hogy a többi előadásunk is ilyen színvonalas lesz, és bízunk abban is, hogy a 20 hónapos programsorozat ideje alatt tudunk még Zsóka nénivel többször is találkozni!