Ismét egy jót kirándultunk

A Nyugdíjas Klub augusztus 4-ei kirándulásán az első úticélunk a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed területén lévő Gyugyi-gyűjtemény megtekintése volt. Dr. Gyugyi László magángyűjteményét – mely az 1870 és 1910 között készült 576 darab egyedi kerámiatárgyból áll – adta el a piaci értéke feléért, körülbelül 1,3 millió euróért, Pécs városának.

 

A kiállított tárgyak leírhatatlanul csodálatosak, szépek. A Kulturális Negyed területén lévő Galériát is megtekintettük. Itt híres magyar festőművészek – köztük: Czóbel Béla, Kokas Ignác, Martyn Ferenc – gyönyörű alkotásait fedezhettük fel. Következő állomásunkon, a Zsolnay Mauzóleumban is felejthetetlen élményben volt részünk.A Mauzóleumot 1901-ben kezdték építeni, 1901-ben helyezték ide Zsolnay Vilmos érckoporsóját. Az utóbbi ötven évben nem volt látogatható, a felújítás után, az idén július 18-án avatták fel, és nyitották meg újra a közönség előtt.

A kiállítások megtekintése után festői környezetbe, a Rácz-tanyára vezetett az utunk, ahol az előre megrendelt finom ebéddel vártak minket. Sajnos, az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, az ebéd utánra tervezett programunkat elmosta az eső. Kirándulásunk utolsó állomása ugyanis a magyarhertelendi fürdő lett volna, de a rossz idő miatt úgy döntöttünk, inkább hazaindulunk. Azért senki ne higgye, hogy az időjárás elrontotta a hangulatunkat, bár fáradtan, de nótaszóval, jókedvűen érkeztünk haza. Köszönjük a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány Kuratóriumának a támogatást és a közreműködést a kirándulásunk megszervezésében.