Meghitt délután az óvodában

A hagyományos ?szi napot idén rendhagyó módon ünnepeltük meg az óvodában.  Sokat törtük a fejünket, hogy lehetne érdekesebbé és tartalmassá tenni az együtt eltöltött időt, azt szerettük volna, ha a szülők is megismerik azokat a dalokat, játékokat, verseket, amiket az oviban tanultak a gyermekeik.

 

Minden szülőnek és vendégnek meghívót készítettünk, sajnos így is voltak szomorú kisgyerekek, akik hiába várták szüleiket. A gyermekek munkáival (festett, rajzolt, barkácsolt művek) díszített csoportszobákban csokorba gyűjtött őszi versekkel, énekekkel, játékokkal, mondókákkal kezdtük el műsorunkat, melyben az idén nemcsak az első, de a második osztályos iskolások is szerepet vállaltak. A műsor végén az óvodások szüleikkel, és az óvó nénikkel közös táncra kerekedtek: „most zárd az ajtót, most tárd az ajtót”, és táncoltunk, és táncoltunk.

Nagy öröm volt látni a gyerekek arcán az izgalmat és boldogságot, ahogy édesanyjukkal, mamájukkal vagy apukájukkal együtt táncoltak. Egy ilyen kicsi egymásra figyelés, és egy kis közös játék máris belopta a szobába a boldogságot. Aztán kezdődött a kincskereső játék. Négy állomáson lehetett pontot gyűjteni, képeslapkészítéssel, színezéssel, négy őszi gyümölcs rajzával, és a teraszon elbújtatott név, óvodásjel keresésével. Akinek összegyűlt a négy pontja az megkaphatta az ajándékát a kincses ládából. A játék után mindenkinek jól esett a finom sütemény, amit a konyhás nénik sütöttek, és a sok ízletes szendvics, amit a szülők készítettek. Köszönöm mindazoknak a Szülőknek, akik megtiszteltek bennünket és gyermekeiket azzal, hogy eljöttek ?szi napunkra, és együtt töltötték velünk ezt a kellemes délutánt. 

 

További részletek a Galériában