Mészáros Dániel vagyok, 25 éves, királyegyházai lakos. Egész életemet végig kísérte a sport, hol ilyen, hol olyan formában. Több sportágat kipróbáltam már, és találtam két olyat, ami talán jobban megfogott, mint a többi. Az egyik a kick-box, a másik a testépítés.
Jelenleg leginkább az utóbbival foglalkozom. Királyegyházán vagyok a konditeremben teremfelügyelő, és edzeni is ott szoktam. Maga a testformálás nagyon elkezdett érdekelni nagyjából két éve. Elkezdtem tehát jobban foglalkozni vele, de ekkor még esélyem nem volt arra, hogy esetleg az étrendet is tudjam tartani. Kicsit több mint 1 éve sikerült tartani már az étrendet, ami nem állt másból, mint minőségi szénhidrátból és minőségi fehérjéből, minőségi zsírokból. Az első kettőt főleg a csirkemell és a rizs fedezte a szervezetem számára. Hamar rájöttem, hogy a helyes táplálkozás legalább olyan fontos, mint a kemény edzés. Egyre jobban és többet fejlődtem. 74 kg-ról sikerült felhíznom 83 kg-ra kevesebb, mint egy év alatt. Nagyon tetszett ez a fajta gyors fejlődés. Úgy véltem jók az adottságaim, és a sportmúltam is kedvez az izom fejlődésének. Elhatároztam, hogy el fogok indulni egy testépítő versenyen. Úgy terveztem 2015 októberében, hogy a 2016-os évet a versenyfelkészüléssel töltöm, és 2017-ben lesz az első versenyem. Megvallom őszintén, pont emiatt a 2015-ös évem utolsó három hónapját, nem edzettem annyira keményen végig, mint ahogy azt kellett volna. 2016 januárjában megtudtam, hogy megrendezésre kerül az INBA Naturál Testépítő Verseny országos és nemzetközi bajnoksága, méghozzá Szentlőrincen. Ilyen közel egy testépítő verseny ráadásul országos és nemzetközi bajnokság, egyből bevillant, ezt nem szabad kihagyni! Januárban még felkerestem Horváth Lászlót, aki főszervezője volt a versenynek és a szentlőrinci Power Gym vezetője, hogy meséljen kicsit erről a versenyről. Nagyon kedves volt és segítőkész, mindemellett megbeszéltük, hogy a pózolás megtanulásában is segít majd. Januárban tehát elkezdtem keményen készülni a május 28-ai versenyre. Tömegeléssel kezdtem, hogy a lehető legtöbb izomzatot tudjam még magamra építeni, amit csak lehet. Nagyon fontos elmondanom, ahhoz, hogy minőségi izmot építsen valaki, az étkezésre és az edzésre is 100 százalékot kell fordítani. El szeretném, mondani azt is, hogy ez egy naturál verseny volt, ami a testépítő versenyek között elég ritka, ez annyit jelent, hogy doppingszer használata tilos volt, amit a versenyen ellenőriztek is. Csak táplálék-kiegészítők használata volt engedélyezett. A táplálék-kiegészítők a versenysportok fontos elemei.
Február végéig sikerült 87 kg-ra felhíznom. Innen jött csak a neheze! Le kellett szárítsam magam a versenyig, úgy hogy a lehető legtöbb zsírt égessem el és izomból a lehető legkevesebbet fogyjak. Elindult a szénhidrátcsökkentés! Nem volt félreevés. Az első egy hónapban csirkemell, rizs és zöldség tette ki minden étkezésem. Ahogy telt az idő szépen adtam le a kilókat. Nagyon hamar elértem a 82 kg-ot. Áprilisban még jobban megvontam a szénhidrátot magamtól, ez még gyorsabb fogyást eredményezett. Heti hét alkalommal edzettem. El kell azt is mondanom, hogy a napjaim úgy teltek ekkor, hogy reggel hat órára elmentem dolgozni délután négyig, majd gyorsan hazamentem, lefürödtem, ettem és fél 6 kor már nyitottam a konditermet, amit fél kilencig tartottam nyitva. Nem mondhatnám, hogy túlzottan unatkoztam. Esténként még étrendet írtam és edzésterveket. Mindezek mellett szépen alakultam, de egyre fáradtabb és kimerültebb lettem. Eljött a május. Tudtam már nem sok van vissza, és még mindig volt rajtam zsír, így a szénhidrátot teljesen megvontam magamtól, és csak szombatonként vittem be egy keveset, hogy valamennyire feltöltsön. Csak zöldséget ettem csirkemellel. Heti szinten hét súlyzós edzésem volt és négy-öt kardió tréning, tehát összesen hetente tizenegy-tizenkétszer is edzettem a napi tízórás gyári meló és háromórás konditerem nyitva tartás mellett nulla szénhidráton. Nagyon fáradt voltam, és egyre nehezebb volt, de mentek le a kilók. Ingerlékeny voltam, az izmaim égtek, és aludni se tudtam jól. Jöhetne a kérdés, hogy ez normális állapot-e. Igen ebben a sportágban ez az. Bátran kijelenthetem, hogy a testépítő versenysport az egyik leginkább embert próbáló sport és nagyon összetett. Az embernek minden percében erre kell összpontosítani, mind a táplálkozásban, mind pedig az edzésben. Nincs félreevés, nincs csoki, süti, vagy egy szelet kenyér. Az utolsó két hétben megvontam magamtól a sót is, így fűszer nélkül táplálkoztam, és megemeltem az edzéseim számát. Reggel háromkor keltem, és fél négytől negyed hatig kardióztam, majd hatra mentem dolgozni egészen délután négyig. Hazamentem, megettem a natúr, fűszer nélkül elkészített halamat köret nélkül, fürödtem, és mentem vissza edzeni fél öttől negyed hatig. Fél hattól fél kilencig a konditermet tartottam nyitva, és zárás után lenyomtam még egy edzést. Napi három edzésem volt, amiből egy súlyzós és két kardió volt.
A sportág ezt megkívánja, és igen sajnos a pihenésre is kellett volna figyelnem, de munkahely nélkül nem lehet anyagilag bírni a testépítést, így mindezek mellett dolgoznom kellett. Nagyon fáradtnak éreztem magam, antiszociális voltam, és sokszor úgy éreztem, nem bírom már, de ilyenkor mindig jött egy belső hang, ami azt mondta: Dani, végigcsinálod, képes vagy rá! Májusban két esküvőn is voltam, ahol nem ehettem semmit. A második esküvőn nem bírtam már és megettem három sütit. Meg is lett az eredménye! Három süti: három kg. Igen három kilót híztam három darab sütitől. Hihetetlennek tűnik, de mikor a szervezettől el van vonva minden, akkor, amit kap, egyből raktározza és a három sütiben lévő szénhidráttal is ezt tette plusz megkötötte a szervezetemben a vizet. Persze ezekből tanulok. Az utolsó hét volt talán a legnehezebb, ekkor már zöldséget se ettem, csak natúr fűszer nélküli csirkemellet. Jött a vízhajtás, ami úgy kezdődött, hogy egy héttel a verseny előtt emelt mennyiségű vizet kellett innom. Napi 12-14 liter vizet ittam meg három napon át. Ennyi vízbevitel mellett nagyjából sehova se lehet menni, és aludni se lehet, mert folyamatosan mosdóba kell járni. A negyedik napon hirtelen ezt lecsökkentettem, így becsapva a vesém, hogy az továbbra is ürítse a szervezetemből a vizet, miközben hozzászokott már a nagy mennyiségű folyadékhoz. Az utolsó három napban a vízfogyasztásom a következőképp nézett ki: szerda másfél liter víz, csütörtök hét, péntek három deciliter víz, szombaton, a verseny napján reggel nem is ittam, csak a színpadra lépés előtt. Az étkezésem az utolsó két napban megváltozott, hiszen a szénhidrát megvonástól az izmok ellaposodnak. Nem mutatna jól. Ezt verseny előtt úgy szokták kompenzálni, hogy elindul egy úgynevezett töltés, mikor az izmainkat visszatöltjük szénhidráttal. Ilyenkor az izmok kikerekednek, de figyelni kell arra, hogy ne töltsük túl magunkat, vagy alul. Tehát tudni kell, mikor kezdünk el hány nappal, vagy órával a színpadra lépés előtt szénhidrátot enni ahhoz, hogy még ne vizesedjünk be, de szép kerekek legyen az izmok, és ne is töltsük alul magunkat, mert, akkor laposak maradnak, és le fognak pontozni minket. Ez a töltési idő mindenkinél más, és az első versenyen ezt eltalálni a legnehezebb. De végigcsináltam, egyedül készítettem magam, a pózokat kivéve. A versenyen szinte mindenkivel profi edző volt, profi termekből.
Én egyedül csináltam, és egy országos, nemzetközi versenyen, ahol 210 induló volt négy országból, és kategóriámban tizenöten voltunk: 4. lettem. Elégedett vagyok, és jövőre jobb leszek. Sajnos anyagilag ez egy nagyon megterhelő sport, így idén nem is engedhettem meg magamnak több versenyt, és ezt is nagyon megszenvedtem. Jelenleg támogatókat keresek. Egyet már találtam is. A jövőben sokkal jobban felkészülök, tapasztaltabban, és a 2017-es INBA Bajnokságon már dobogóra tervezem a helyem több kategóriában is. A családom és a barátaim nélkül nem biztos, hogy ment volna ez az egész, az ember életében kellenek olyan emberek, akik támogatják a nehezebb pillanatokban. Köszönöm a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítványnak, hogy reggelente is edzhettem. A testépítés egy életmód, és nem egyszerű, de akaraterőt ad, megtanít a kitartásra, önfegyelemre, és a lehető legjobban megismeri saját magát az ember. 87 kg-ról 71,7 kg-ra fogytam le három hónap alatt. Most a tervem felhízni 95 kilóra, szerencsére kicsit szabadabban étkezhetek. Bárki, aki mozogni, hízni, vagy fogyni, formásodni szeretne, keressen bátran!