Újabb fejlesztések indulhatnak még idén a Szentlőrinci Kistérségben. Hosszú várakozás után ugyanis eredményt hirdettek az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér kialakítására kiírt pályázatok lezárásaként. A kistérségből korábban 16 pályázó kapott erre jogosultságot azzal, hogy az első fordulóban elnyerte a címbirtokosságot.
Ez a cím arra jogosította fel a pályázókat, hogy a második körben már beruházásra, fejlesztésre adhatják be támogatási kérelmüket. A tizenhat jelölt közül tizenhárman gondolták úgy, hogy élnek ezzel a lehetőséggel és beadják pályázati anyagukat. Közülük heten már biztos befutók, ami nagy sikernek számít, de még az is előfordulhat, hogy több nyertesünk lesz, mivel többen megfellebbezték korábbi elutasító határozatukat.. A legfrissebb hírek szerint még lehet néhány befutó és akkor majd száz százalékos sikert könyvelhet el a kistérség. A biztos nyertesek, akik már kézhez kapták a támogatási határozatot: Bicsérd, Boda, Bükkösd, Cserdi, Hetvehely, Szabadszentkirály, Szentkatalin. Akik még várnak a pozitív elbírálásra: Királyegyháza, Kacsóta, Gyöngyfa, Pécsbagota, Velény, Zók. Az eddigi számítások szerint a már értesítést kapott településeken összesen mintegy 200-250 milliós fejlesztés valósulhat meg, mely tartalmaz építési beruházásokat és technikai fejlesztéseket. Ez úton is gratulálunk a nyerteseknek, és kíváncsian várjuk az újabb, remélhetően kedvező döntéseket. A Dél- Dunántúli Régió volt egyébként a legaktívabb, összesen 135 pályázatot bíráltak el pozitívan. Az országban 573 IKSZT épülhet meg uniós forrásokból. A neheze persze csak most jön, mert a megvalósítás időszakában minden fillérre oda kell figyelni, hiszen rendkívül erős lesz az ellenőrzés, és több helyről figyelik a beruházások terv szerinti megvalósítását. És nem lesz egyszerű a közbeszerzési eljárások lefolytatása sem. A kistérségi Helyi Vidékfejlesztési Iroda a továbbiakban is felajánl minden segítséget, aki kéri, készséggel állunk rendelkezésre.Itt jelezzük, hogy a HVI iroda minden héten csütörtöki napokon 9-12 óra között fogadóórát tart a kistérségi HVI irodában Szentlőrincen a Pécsi u. 21. szám alatt, ahova minden érdeklődőt szeretettel várnak a HVI mellett a kistérségi koordinátorok és a Szinergia Egyesület munkatársai is.