Jól debütált a traktoros ügyességi verseny

A hagyományos fogathajtást idén először egészítette ki a traktoros ügyességi verseny. A két program egymás utáni, ugyanazon a helyszínen történő megrendezése sok egyeztetést, hosszas előkészítést és komoly kompromisszumkészséget igényelt a szervezőktől.  

olvasson tovább

A pedagógusokat köszöntették

Királyegyházán az iskolai szülői munkaközösség pedagógusnapi ünnepséget szervezett az iskola ebédlőjében. Fata Gáborné üdvözölte a megjelenteket, az óvodás és iskolás gyerekek szép versekkel köszöntötték az intézmény összes dolgozóját, és a szülők még vendéglátással is készültek. Az ünnepeltek nevében Palkó Ottó igazgató mondott köszönetet.  

olvasson tovább

Gyermeknapi rendezvények

Az RNÖ szervezésében május 26-án, szombaton a SZONEK Királyegyházai Általános Iskola anyagi támogatásának segítségével az iskola tornatermében tartott gyereknapot a Királyegyháza Roma Nemzetiségi Önkormányzat.

olvasson tovább

Osztálytalálkozó

Június 9-én az 1986-ban végzett diákok szerveztek találkozót a királyegyházai iskolában. Bogdán Margit lelkes invitálása ellenére, sajnos, nem mindenki tudott megjelenni ezen az estén, de akik eljöttek, nagy érdeklődéssel fordultak egymás felé, és vidáman idézték fel a régi emlékeket.

olvasson tovább

Évzáró kupa

A királyegyházai női amatőr kézilabdacsapat meghívást kapott Mohácsra egy évzáró kézilabda tornára. A június 3-án megrendezett tornán négy csapat vett részt: Bátaszék, Szászvár, Mohács, Királyegyháza. A nagy meleg ellenére a csapatunk kiválóan teljesített (mint mindig), mindhárom ellenfelet letarolva arattunk fényes győzelmet. Ismét első hely lett a miénk! 

olvasson tovább

Óriási élmény volt

A Királyegyházai Iskola három tanulóját is beválogatták az OTP-MOL Bozsik-program háromnapos tanévzáró gyermeklabdarúgó-fesztiváljára, melyet Telkiben rendeztek. Gáyer Zsolt, Nagy Márk Gergő és Tóth Milán különösen büszkék voltak arra, hogy ott focizhattak ezen a hétvégén, ahol a magyar labdarúgó-válogatott szokott rendszeresen edzőtáborozni.

olvasson tovább

Egy nap az egészségért

A Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány Kuratóriumának tagjaival évek óta arra törekszünk a falunap szervezése során, hogy a szórakozás és a szórakoztatás mellett egyre többet tegyünk az egészségmegőrzés, az egészséges életmód terjesztése érdekében.  

olvasson tovább

Gyárlátogatások

A Királyegyházai Cementgyár vezetősége nagyon fontosnak tartja a kapcsolattartást a helyi lakosokkal, ennek érdekében gyárlátogatások szervezésével igyekeznek lehetőséget biztosítani a minél teljesebb tájékoztatásra és a párbeszédre.  

olvasson tovább

Pályázat civil szervezetek részére

Királyegyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 11/2011. (XII.27.) rendelete alapján pályázatot hirdet civil szervezetek működésének támogatására.

olvasson tovább

Pénzügyi vezető: Mária Madalina

Mária Madalina, aki 2012 májusától a LAFARGE Cement Magyarország Kft. pénzügyi vezető munkatársa, a kollégái elmondása szerint a számok bűvöletében él. „Ha felmerül egy-egy probléma, addig nem hagyja magát eltéríteni a feladattól, amíg meg nem találja rá a legjobb megoldást” – meséli Madalináról Zadravecz Zsófia marketing kommunikációs vezető, aki tolmácsként…

olvasson tovább