Similar Posts
Színházjegy volt az ajándék
Húsvéti meglepetés ajándékként is értékelhettük a Pécsi Nemzeti Színház ama gesztusát, hogy jelentős kedvezménnyel kínálta a jegyeket a Csárdáskirálynő című nagyoperett előadására. Sajnos épp lapzárta után érkezett az ajánlat, így a Helyzetben ezúttal meghirdetni már nem volt idő, de a rendszeresen színházba járók listája alapján alig negyvennyolc óra alatt 74 fő fogadta örömmel a lehetőséget.
Kerékpáron mozdultunk
2017. április 22-én szervezte meg első rendezvényét a Mozdulj Magadért Egyesület. A kerékpártúra 45 kilométert tett ki, mely során több megállót is szerveztünk. Az idő nem kedvezett számunkra, így egy kisebb kitartó csoporttal, és a polgárőrökkel indultunk útnak.
Jogszabályváltozás
A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. évben jelentős mértékben átalakul.
Nyertes DDOP pályázatok
Az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Az egészségügyi alapellátás fejlesztése Királyegyházán, Gyöngyfán és Sumonyban” című DDOP-3.1.3/G-14-2014-0057 jelű pályázatunk 57 211 090 Ft támogatást nyert, mely pályázat megvalósítása során felújításra kerül a királyegyházai védőnői szolgálat, a sumonyi és a gyöngyfai háziorvosi rendelő.
Mi lenne, ha?
Avagy: mi lehetnénk a versszerető falu. Régóta élek Királyegyházán, és mindig úgy éreztem, hogy biztos van valami, ami sokunkban közös, ami értékes, és olyasmi, amivel lehetne Királyegyházát színesebbé, értékesebbé tenni.
Mesemondás Pécsett
2013. április 26-án pénteken, 14 órakor került megrendezésre a 21. Benedek Elek Regionális Mesemondóverseny Pécsett, a Mátyás Király Utcai Általános Iskolában. Megérkezésünkkor minden résztvevőről fényképet készítettek, majd az iskola igazgatónője köszöntötte a megjelenteket.