Similar Posts
”Benne van az életünkben Isten”
A királyegyházai Búcsú napján Kajtár Edvárd plébános az ünnepi szentmisét a Jäckl családnak ajánlotta, abból az alkalomból, hogy a szülők a napokban ünnepelték 50. házassági évfordulójukat. Mariska néni és Péter bácsi már évek óta templomunk gondnokai, ezért a tevékenységükért a tavalyi esztendőben a megyés püspök is köszönetet mondott a Pécsi Bazilikában rendezett ünnepség keretében, melyről…
Köszönjük az 1 százalékot!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Adóigazgatósága Eljárási Osztálya arról értesítette a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány Kuratóriumát, hogy az adófizető magánszemélyek egy része idén is a mi szervezetünket jelölte meg kedvezményezettként a 2010. évi személyi jövedelemadója egy százalékának felajánlásakor.
Jótékonysági futóverseny 2019
Ötödik alkalommal kerül megrendezésre az Együtt gyermekeinkért jótékonysági futóverseny, amely idén a Királyegyházai Cementgyár nyílt napjával egybekötve 2019. szeptember 20-án lesz.
Kultúrházi programok
2016. július 16-án és 17-én a Kultúrházban a gyerekeké volt a főszerep. Szombaton és vasárnap is rendeztünk különféle színes gyerekprogramot. A szombati napon a Hangerdő társulat látogatott el hozzánk. Az előadást a Községi Könyvtárral együtt szerveztük.
Híradás a Zumba csoportról
Kitartó társaság találkozik csütörtökönként a Kultúrházban, hogy Szentgyörgyvári Balázs mozdulatait követhesse. Ez a Zumba egy örömökkel teli tánc, lényege, hogy élvezd a mozgást! Ha hibázol az sem gond. Egy hatvan perces zumbaóra alkalmával körülbelül hatszáz kalóriát tudunk elégetni, miközben növeljük az állóképességünket, kondíciónkat.
Színházjegy volt az ajándék
Húsvéti meglepetés ajándékként is értékelhettük a Pécsi Nemzeti Színház ama gesztusát, hogy jelentős kedvezménnyel kínálta a jegyeket a Csárdáskirálynő című nagyoperett előadására. Sajnos épp lapzárta után érkezett az ajánlat, így a Helyzetben ezúttal meghirdetni már nem volt idő, de a rendszeresen színházba járók listája alapján alig negyvennyolc óra alatt 74 fő fogadta örömmel a lehetőséget.