Avagy: mi lehetnénk a versszerető falu. Régóta élek Királyegyházán, és mindig úgy éreztem, hogy biztos van valami, ami sokunkban közös, ami értékes, és olyasmi, amivel lehetne Királyegyházát színesebbé, értékesebbé tenni.
A közös pont az itt élők között szerintem: a vers szeretete. Sokan, akik itt élünk szeretjük a verseket. Ebből a pontból kiindulva gondoltam, mi lenne, ha a házak előtt a járda mellett az ott élők által kiválasztott versrészletet egységes formában, fából készült szép táblára helyeznénk ki. Mindennap igényes irodalmi környezetben indulhatna, vagy végződhetne a napunk.
Természetesen ez a kivitelezés csak egyeztetés után történne meg. Szeretném végigjárni a falut, és megkérdezni kiket érdekelne egy-egy vers tulajdonképpen örökbefogadása.
Mi lenne, ha?
Avagy: a Vendel kápolna új élete.
Sokan megmosolyognak, ha azt mondom Vendel kápolna, mert tudják, ez valamiért az én visszatérő témám. Amennyiben az itt élők segítenének, vagy érdemesnek tartanák, az ötletet esetleg továbbfejleszthetnénk, és meg lehetne szervezni a nyár folyamán egy irodalmi nap keretében azt, hogy a Vendel kápolna mellett egy színpadon a jelentkezők verset mondhatnának, zenélhetnének, reggel kezdenénk, és sötétedésig tarthatna az összejövetel. Az is lehetne, mint különlegesség, hogy húsz-harminc helyi lakos együtt, egyszerre elmondana egy Arany-balladát. Közben a segítők reggelit, ebédet készítenének, este az útvonalat fáklyákkal kivilágíthatnánk. Együtt töltenénk azt a napot!
