Az I. Királyi Lovas futam után 2018. szeptember 22-én megrendeztük kis falunkban az I. Királyi Parasztolimpiát is. Sokan gondolták, hogy megpróbálják megszerezni a vándorkupát. A jelentkezők közt a szomszédos községekből is akadt jó néhány. De azért tenni is kellett győzelemért. Hét feladat várt a vállalkozó kedvű kilenc csapatra.
Többek közt gumicsizmadobás, létrafutás, tojásdobálás, szalmabála gurítása, vízhordás talicskában ülve, tesztlap, és vakon szlalom talicskázva. A feladatok végrehajtásán nagyon jókat nevettünk. A versengést a Városi parasztok csapata nyerte meg, jövőre tőlük kell megszerezni a kupát. Második a Durandaiak, a harmadik pedig a Family csapat lett. Ezúton is gratulálok minden résztvevőnek. Remélem mindenki jól érezte magát, és jövőre is megpróbálkozik a vándorkupa megszerzésével. Köszönet a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítványnak, és azoknak, akik segítettek a rendezvény megszervezésében.