A kereszténység egyik legnagyobb ünnepe húsvét, hisz e napon ünnepli Krisztus feltámadását. Húsvétkor ér véget a negyven napig tartó böjt, a hústól való tartózkodás, innen származik az ünnep magyar elnevezése is. Húsvét az egyházi év mozgó ünnepeinek is középpontja.
Ezt a napot előzi meg hét héttel farsang vasárnapja és követi ötven nap múlva a pünkösd. Megünnepléséről már a 3. századból vannak adataink, azonban az ünnepet nem mindenütt tartották egy időben. Bár a niceai zsinat i.sz. 325-ben a többségben levő nyugati vélemény alapján elhatározta, hogy húsvét ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség (március 21.) után következő holdtölte utáni vasárnap tartassék – amely mindig a március 22-e és április 25-e közötti időre esik –, ez az időpont húsvét megünneplésére csak a 8. század óta vált általánossá. Hazánkban az 1092-ben tartott szabolcsi zsinat szerint akkoriban négy napig tartottak húsvétot, majd a nagyszombati zsinat 1611-ben három napra, XIV. Kelemen pápa 1771-ben pedig két napra csökkentette. X. Pius pápa 1911-ben húsvét második napját is törölte a kötelező ünnepek sorából, de nálunk továbbra is megtartották. – Az erdélyi reformátusok ma is háromnapos húsvéti ünnepet tartanak. Húsvét ünnepének szertartásai közül már a középkorban kiemelkedett a föltámadás megjelenítése, amely az ünnep reggelén történt. A húsvéti szertartásokhoz tartozott az étel, a húsvéti bárány megszentelése. Emellett már a 10. században említik a sonkaszentelést is. Szokásban volt még a kenyér-, a 12. sz. óta pedig a tojásszentelés. Ezekkel a liturgikus cselekményekkel mutatnak összefüggést a naphoz fűződött hiedelmek, szokások is. Egy 1665. évi vallomás elmondja, hogy „… az is régi bévött törvényünk, hogy minden húsvét napján határt kerülénk, azaz processiót járánk”. A Székelyföldön a római katolikus vidékeken még a századforduló táján is szokásban volt, hogy a legények és fiatal házasok a templom megkerülése után végigvonultak a falun énekelve, imádkozva, majd megkerülték a határt, miközben bő termő esztendőért, békéért imádkoztak. A határkerülés után, amikor már hajnalodni kezdett, a legények színes szalaggal, cifra papírossal és hímes tojással díszített fenyőágakat tűztek kedveseik kapujára, ennek neve hajnalfa volt. Csíkménaságon megszentelt pimpót ástak el, hogy a határt ne verje el a jég. Ünnepélyesen, a pap részvételével ment végbe a zalaegerszegi határkerülés, amelyet az 1850-es években még tartottak. Nyilván a húsvéti határjárásra vonatkozik az a határozat is, amelyet a római katolikus szokások tiltása céljából 1596-ban hoztak Veszverésen, hogy „húsvét ünnepén ne járjanak többé feszülettel a vetések körül”. A szokás, amely más európai népek körében is ismert volt, kereszténység előtti képzetek továbbhordozója: a körüljárt terület, a tavaszi vetések megvédése a gonosz, a fagy, a jégverés stb. ellen. Országszerte szokásban volt húsvétkor a hajnali keresztjárás vagy Jézus-keresés, amely után többfelé – pl. nagypénteken – a patakra mentek mosakodni, hogy frissek, egészségesek legyenek. Számtalan hiedelem fűződik húsvét vasárnapján szentelt ételekhez is, amelyeket Zalában a nagyszombati körmenetre is magukkal vittek. Mint sok szentelményt, ezek maradékait is mágikus tárgyként használták. A szentelt sonka csontját kiakasztották a gyümölcsfára, hogy sokat teremjen. A Székelyföldön a húsvéti étel morzsáját is megőrizték, s nyáron a verebek kártevése ellen kereszt alakjában meghintették vele a gabonaföldeket, miközben ezt mondták: „távozzatok innen kártékony madarak”. Az Ipoly mentén egy-egy szentelt tojást – hasonlóan a karácsonyi almához – ketten ettek meg, hogy ha eltévednek, jusson eszükbe, kivel ették a húsvéti tojást. Köszöntő szokások is ismeretesek voltak húsvétkor. Húsvét második napja hétfő, a városokban és ma is szokásos húsvéti locsolás, másutt a húsvéti korbácsolás ideje. Húsvét hétfőjén és fehérvasárnap, húsvét vasárnapját követő vasárnap volt szokásban a komatálküldés. Az Ipoly mentén a leányok ilyenkor azoknak a legényeknek küldtek tojást, akik farsangkor táncba vitték őket. A gyermekek húsvéti megajándékozása (nyuszi által hozott édesség, tojás) újabb eredetű városi szokás.
