Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy a 2017/2018-as tanévre vonatkozóan a Szentlőrinci Általános Iskola Királyegyházai Általános Iskola Tagintézményében a tankötelessé vált gyermekek részére az első osztályba való beíratásra 2017. április 20-án, csütörtökön 8.00-18.00 óra között, valamint 2017. április 21-én, pénteken 8.00-16.00 óra között kerül sor.
Ebben az évben azok a gyermekek válnak tankötelessé, akik 2010. szeptember 1. és 2011. augusztus 31. között születtek és az iskolai tanulmányok megkezdéséhez szükséges fejlettséget elérték.
Kérjük, hogy a szülők a beíratáshoz hozzák magukkal: az óvodától kapott szakvéleményt, a gyermek lakcímkártyáját, mely hátoldalán található a személyi azonosító, a gyermek születési anyakönyvi kivonatát.
A diákigazolványhoz kiállításához szükséges: a tanulóról az okmányirodában érvényes fényképet készítenek (születési anyakönyvi kivonat vagy egyéb érvényes személyazonosító okmány szükséges, a fénykép készítése ingyenes), az itt kapott Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) adatlapját a szülő a beiratkozáskor leadja, amit az intézményben rögzítünk és az Oktatási Hivatal felé továbbítunk elektronikus úton, a diákigazolvány postán fog megérkezni a tanuló címére.
Az általános iskola beiskolázási körzete: Királyegyháza, Sumony, Gyöngyfa községek közigazgatási területe, magyar nyelvű roma nemzetiségi oktatás igénye esetén más települések tanulóit is fogadjuk (További részletek itt.)