A 2016/2017-es tanévben már minden királyegyházai általános iskolás eljutott színházba a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány jóvoltából. Szeptemberben döntött úgy a Kuratórium, hogy él azzal a lehetőséggel, ami a Pécsi Nemzeti Színház ajánlatában szerepelt, hogy száz darab színházjegy vásárlása esetén kedvezményes diáktickettel juthatnak el a gyerekek az előadásokra.
Minden korosztály számára találtunk az érdeklődésüknek megfelelő darabot, így a legkisebbek A sötétben Látó Tündér című mesebeszédet, a harmadik és negyedik osztályosok A dzsungel könyve című musicalt, az ötödik és hatodik osztályosok az Amadeus című szín-játékot, a hetedik és nyolcadik osztályosok pedig 2017. február 22-én a Játszd újra, Sam! című romantikus vígjátékot nézték meg. Minden esetben gondoskodtunk a gyerekek szállításáról is, az első három előadásra autóbuszt béreltünk, a legnagyobbakat pedig a falubuszokkal és a tanárok autóival vittük el. Így a családokat nem terhelte semmilyen költség, de mégis különleges, szép élményt tudtunk a gyerekeknek nyújtani. Bízunk benne, hogy nemcsak jó szórakozást jelentett a színházlátogatás, de a tanulók igény- és műveltségi szintjét is fejleszteni tudtuk. Jó érzés volt látni, ahogyan megadták a módját: az alkalomhoz illően, szépen felöltöztek, és a helynek és programnak megfelelő kulturált viselkedéssel élvezték végig az előadásokat.
Reméljük, hogy maradandó közösségi és kulturális élményként fognak visszaemlékezni ezekre az eseményekre, és felnőttként is majd igényes szórakozási lehetőségeket keresnek saját maguk és családjaik számára.