Sumony Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete zártkörű roma fórumot tartott 2016. április 8-án a helyi Művelődési Házban. A rendezvényen Orsós László, a Sumony RNÖ elnöke köszöntötte a meghívottakat, majd átadta a szót Ginter Zsolt lelkésznek, aki Szigetvárról az Apostoli Pünkösdi Gyülekezetből érkezett.
A lelkész a családi élet, a gyermeknevelés fontosságáról, a szülők felelősségéről beszélt. Kiemelte, hogy a családban a szeretet a legnagyobb megtartó erő, mely megmentheti a gyermekekeinket a rossz útra tévelyedéstől. Beszélt a fiatalokra leselkedő veszélyekről, elsősorban a droghasználat erőteljes terjedéséről, és hangsúlyozta, hogy a szülőknek nagy odafigyeléssel kell gondozniuk gyermekeiket, és sok beszélgetéssel kell segíteni őket a helyes úton maradásukban.
Az előadás és beszélgetés után kellemes, zenés, táncos mulatság vette kezdetét, melyhez Bogdán Imre szolgáltatta a talpalávalót. Amint azt Orsós László elmondta, a helyiek gyakrabban is igényelnék az ilyen jó hangulatú, kulturált szórakozást, ezért ha lehet, máskor is megszervezik.