Közhasznúsági jelentés 2013

A Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány 2013. évi közhasznúsági jelentését ide vagy a képre kattintva olvashatja.

A beszámoló kiegészítése

A Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány 2013. évi működéséről készült beszámolóhoz a Királyegyháza Önkormányzat 2014. július 17-én tartott képviselőtestületi ülésén szóbeli kiegészítést tettem, mert szükségesnek tartottam megemlíteni az alábbiakat.

A 2013. évben a helyi civil szervezetek működése és helyi programok megvalósítása során kooperálni tudtunk más szervezetekkel, más nyertes pályázati megvalósításokkal, melyek segítségével arra törekedtem, hogy a más projektben tervezett programokat koordináljam hagyományos programjainkkal, magyarul más pályázati lehetőségekből is igyekeztem megvalósítani, kiegészíteni, illetve gazdagabbá tenni a rendezvényeinket annak érdekében, hogy a Közalapítvány másra is tudjon költeni, tudjunk kicsit tervezni, előrelépni.

Szakmai vezetője voltam a Királyegyháza Plébánia által elnyert családi és közösségi programok megvalósítására szóló TÁMOP-os projektnek, melynek keretein belül sikerült megrendezni vagy legalábbis segíteni az iskolában megrendezésre került farsangi, húsvétváró, nemzetiségek napja; valamint a település lakosai számára családi napok (május, július) és a templomi (véleményem szerint eddigi legszínvonalasabb) karácsonyi rendezvényt.

Az önkéntes tevékenységekre lehetőséget nyújtó másik TÁMOP-os projekt keretein belül a helyi civil szervezetek és tenni akarók ötletei közül sikerült néhányat megvalósítanunk, mint pl. a pavilon építése az önkormányzati területen a Királyi Lovas Klub segítségével, a kerítésfestés és a fűszerspirál építése az óvodaudvaron a Királyegyházai Polgárőr Egyesület tagjainak segítségével. Ebből a projektből tudtuk támogatni e szervezetek kirándulásait is.

Mindezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert véleményem szerint így lesz teljes a kép a tekintetben, hogy melyik közösség, mennyi támogatást élvezett az előző évben. Például a Nyugdíjas Klub tagjai is igen aktívak a közösségi életben, sokat tesznek és segítenek a programok megvalósításáért – de már az is nagyon fontos szerintem, hogy a saját közösségük fenntartásáért is –, az iskolai programjainkra is igen gyakran és nagy szeretettel jönnek segíteni: kézimunkázni tanítják a gyerekeket, süteményt sütnek velük közösen, stb.. ?k viszont nem vehettek részt a pályázat feltételei miatt az önkéntes projektben, így az ő kirándulásukat a Közalapítványból tudtuk támogatni.

A Kuratórium célja az, hogy minden, a településünkön létrejött bejegyzett, vagy nem bejegyzett közösség, civil szervezet működését elősegítsük, ötleteik, programjaik megvalósításában igyekszünk őket támogatni a nagyobb közösség, a település érdekében.

Az elmúlt évben egy – a mi mértékünkkel tekintve – nagyobb volumenű projektbe is belevágtunk: a sportöltöző felújításába és a konditerem létrehozásába. Mivel mi nem vagyunk pénzügyi szakemberek, és a pályázatírásban, megvalósításban is járatlanok vagyunk, nagy segítségünkre van ebben a tevékenységben a London Consulting Kft., nemcsak a megírásban, lebonyolításban, a pályázatkiíróval való kapcsolattartásban, hanem a pályázati lehetőségekről való tájékoztatásban is! Fontosnak tartom megemlíteni, és szükségesnek tartom nem elfelejteni, hogy például a konditerem kialakításának ötlete is a pályázatíró cég munkatársával folytatott spontán beszélgetés és aztán az érintettek által hozott gyors döntés eredménye lett.

Szintén a fent említett pályázatíró cég hívta fel a figyelmünket 2013-ban a települési rendezvényekre és eszközbeszerzésekre szóló pályázati lehetőségre. Ez volt az a lehetőség, melynek keretein belül szervezetenként 2 000 000 forintra lehetett pályázni, melyből maximum 1 000 000 forintot lehetett eszközbeszerzésre fordítani. Kaptunk az alkalmon és a Közalapítvány, valamint az Önkormányzat pályázni kívánt, de Polgármester úr felkérte még a Királyegyházai Polgárőr Egyesületet is, hogy szíveskedjenek ők is pályázni annak érdekében, hogy több eszközt tudjunk beszerezni a településre, és még eggyel több rendezvényt tudjunk megvalósítani a településen élők szórakoztatására. Voltak félreértések, nézeteltérések, de miután Babám Ferencnének, az egyesület elnökének megígértem, hogy segíteni fogom az egész pályázat koordinálását, a rendezvény megvalósítását és lebonyolítását is, valamint a szükséges önerőt – utófinanszírozott pályázatról van szó – a Közalapítvány fogja megelőlegezni, így ráálltak a pályázásra a település érdekében.

A beszámolót a képviselőtestület tagjai, kérdés, vélemény, hozzászólás, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag elfogadták.