Búcsúzó

Sajnos minden búcsúzással egy kicsit bennem is meghal valami. Így van ez most is, amikor elbocsátjuk a nagycsoportosokat. Búcsúzunk a 14 gyermektől, akikkel közösen örültünk az új és szép, felújított óvodánknak, együtt vadásztunk kincset a szülőkkel az őszi napon, vittük a lámpásokat a Márton napon, vártuk a Mikulást, karácsonyi műsorral örvendeztettük meg a falubelieket, számoltuk a napokat, hogy eljöjjön hozzánk karácsonykor a kis Jézus. Többször jártunk Pécsen, voltunk a Kölyökparkban játszani, megnéztük a karácsonyi díszbe öltözött Árkádot, vettünk gyümölcsöt a piacon. Farsangoltunk és mindannyian átugrottuk az elégett kiszebáb parazsát, hogy egészségesek legyünk. Fészket készítettünk a nyuszinak, a fiúk meglocsolták és vesszőzték a lányokat. Örültünk, amikor a bábszínház eljött hozzánk.

Gyakran látogatott minket Hollósi B. Mercédesz, tanítónő, aki szeptembertől tanítani fogja a mi „nagyjainkat”. Sokszor voltak vendégeink az első osztályosok Gyimesiné Fekete Tünde tanítónővel együtt. Készültünk az anyák napjára és az évzáróra, és izgultunk, hogy tetsszen az anyukáknak, apukáknak és a nagyszülőknek. Megismertük Boribont, Mazsolát és Tádét, a magyar népmeséket, Labdarózsát, Vackort. Egyszóval a mindennapi játék és tanulás mellett sokszínűen teltek a napok.Mi óvó és dadus nénik végigkísértük a gyerekeket attól fogva, hogy beléptek a terembe kicsinyen kiszolgáltatottan, egészen mostanáig, és most elmennek ők 14-en. Van, aki cserfes, van, aki okos, van, aki türelmes és alkalmazkodó, van, akinek a fantáziája szárnyal, ketten is vannak, akik már tudnak olvasni is.

Rossz gyermekkel a pályám során még nem találkoztam. Az az én hivatásom nagyszerűsége, hogy a gyerekekkel meg tudom értetni, hogy mindannyian másban vagyunk értékesek, és az egymás iránti türelem a legfontosabb. Hiszek a szeretet erejében, és abban, hogy meg kell értenünk, és el kell fogadnunk egymást, meg kell tanulni odafigyelni egymásra, észre kell venni, kinek mi fáj, és ki minek örül. És néha együtt nevetni többet jelent, mint kiselőadást tartani. Szeretem az óvodás gyermekeket, boldog vagyok, hogy olyan sokszor büszke lehettem rájuk.