GEBE: az első túra

November 7-én reggel 9-kor találkoztunk frissen kipihenten néhányan, akik vállalkoztunk az első túrára. Ketten igazoltan betegek voltak, ketten dolgoztak, de hát kevesen is érdeklődtek a túrázás iránt, így végül hat felnőtt, két apróság és egy négylábú barát indult a természet meghódítására.

Autóval mentünk Pécsre, leparkoltunk az Éger-völgy aljában, a csárdánál. Először az Éger-völgyi tavat és környékét csodáltuk meg, aztán megindultunk a hegynek felfelé. Kisebb séta után ráleltünk az Éger-forrásra, majd folytattuk utunkat az erdei ösvényen. Itt egy kemény három kilométeres séta következett az Ólaki-háton át a Patacsi-mezőig. A Cédula-házhoz érve megpihentünk egy fél órára. Hamar előkerült a hátizsákokból az ellátmány. Miközben jóízűen falatoztunk egyet, megnézegettük a Cédula-házat és környezetét. A Cédula-ház onnan kapta nevét, hogy ez a „Rockenbauer Pál” Dél-Dunántúli Kéktúra bélyegző helye. Természetesen a kihelyezett dobozban lévő igazoló bélyegekből mindenki eltett egyet emlékbe. Innen megindultunk tovább lefelé a Farkas-forrás irányába. Menetközben gyönyörködtünk a tájban, növényekben, jókat beszélgettünk, nagyokat nevettünk, nagyon jó hangulatban vándoroltunk. A Farkas-forrásnál ismét kicsit megpihentünk, ittunk a friss forrásvízből, majd folytattuk utunkat vissza Éger-völgybe. A további utunk folyamán több zubogónál megálltunk gyönyörködni a tájban, és mindig megvártuk Dodó csapattársunkat, amíg lelkesen minden vízesést megszabadít a lehullott faágaktól, levelektől. Utunk vége az Éger-völgyön át vezetett vissza a parkolóba.9720 lépés után fáradtan de jókedvűen megegyeztünk abban, hogy mihamarabb nekivágunk egy újabb túrának a Mecsek gyönyörű helyeinek megismerésére.Szeretnénk legalább havonta egy kirándulást megejteni még télen is, akár egy nagy szánkózás erejéig is. Minden jelentkezőt szívesen vár kis csapatunk!