Mókás maskarák az óvodában

Hagyományainkhoz híven idén is rendeztünk farsangi mulatságot az óvodában. A farsangra készülődés határozta meg a tevékenységeinket szinte egész februárban. Vidám, mókás dalokat tanultunk, tréfás  rigmusokkal, versekkel, mesékkel ismerkedtünk, álarcokat festettünk ragasztottunk, színeztünk, kiszebábot készítettünk. Az ovis gyerekek már hetek óta lázas izgalommal várták, hogy végre valahára jelmezt öltve mulatozhassanak, és büszkélkedhessenek ötletes jelmezeikkel.

   

Február 19-én délelőtt a Hangoló bábelőadásával (Fázó rókafiak) örvendeztette meg a gyerekeket a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány. Délután versekkel, énekekkel, tánccal kezdtük a bált a szülők és a testvérek örömére. Majd következett a jelmezesek felvonulása. A vadász, a kommandós, a katona puskájával masírozott, volt kalóz és Zorro, a pókemberek álarccal vonultak fel, ugrándozott a tigris, a Shrekből a macska, a zsiráf, a bohóc. A kislányok inkább a Hamupipőke, hercegnő, tündér, balerina jelmezeket választották. Nemcsak a gyerekek, hanem az óvónők és a szülők is maskarába bújtak, és megjelenítették a Hupikék Törpikéket. Örömmel írhatom le, örültek a gyerekek a felnőttek maskarázásának. Köszönet a bátor anyukáknak, és a Törp Papát megszemélyesítő apukának, hogy vállalták a mókás beöltözést. Sokat nevettünk, beszélgettünk.Végül elégettük a telet jelképező kiszebábot, és átugrottuk a parazsat, és akinek ez sikerült, az egész évben egészséges lesz, így tartja a népi jóslás. A tűzugrás után volt még arcfestés, dobozdobálás, a szülők pedig a mennyezetre rögzített ejtőernyőbe rejtett lufikkal kedveskedtek a gyerekeknek. Az idén is vendégeink voltak az iskolások és szüleik, akiknek nagyon örültünk. Köszönjük az Óvodai Szülői Munkaközösség tagjainak a szervezést, a gyerekeknek és a szüleiknek a zsákbamacskába felajánlott játékokat, a konyhás néniknek a süteményt!