Királyegyháza neve az MTA Dísztermében

Ebben az évben ünnepli létrejöttének 10. évfordulóját a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programja. Az évforduló alkalmából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által szervezett ünnepségsorozat kiemelt rendezvénye volt a 2010. február 12-i, ahová közel 300 meghívott érkezett. A Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében a résztvevőket Hiller István oktatási és kulturális miniszter köszöntötte.

 

A rendezvény különös érdekességét számunkra az adja, hogy Palkó Ottó, a SZONEK Királyegyházi Általános Iskola és Óvoda Tagintézményének igazgatója egy felkérésnek eleget téve felszólalt az ünnepségen. Palkó Ottó előadásában gyakorlati szempontból megközelítve számolt be az Arany János Tehetséggondozó Programmal kapcsolatos tapasztalatairól, és beszédével igen nagy sikert aratott a hallgatóság körében. Az oktatási miniszter személyesen is gratulált az igazgatónak a Királyegyházi Általános Iskolából továbbtanuló, a programban résztvevő Maczkó testvérek kimagasló eredményeihez. Az elmúlt 10 évben az országban mintegy 5000 tanuló részesült és részesül a program kiemelt pedagógiai, kulturális és szociális szolgáltatásaiban, a felsőoktatási intézményekbe felvettek aránya minden évben 90% körül mozog. A résztvevő tanulók térítésmentesen vizsgázhatnak idegen nyelvből, tehetnek le ECDL informatikai vizsgát és ingyenes számukra a jogosítvány megszerzése is. A királyegyházi iskolából is szinte minden évben akad néhány tanuló, aki a programra jelentkezik, és aki bekerül, az meg is állja a helyét. Királyegyháza Önkormányzata elviekben és anyagilag is támogatja az Arany János Tehetséggondozó Programot.