Ötödik alkalommal rendezték meg az Együtt Gyermekeinkért Jótékonysági Futóversenyt Királyegyháza és Szentlőrinc önkormányzatai valamint a LAFARGE Cement Magyarország Kft. társszervezésében. A 2019. szeptember 20-i megmérettetést idén is a Királyegyházai Cementgyár nyílt napjával egybekötve tartották. Az idei évben közel 500 résztvevővel rajtolt el a jótékonysági futóverseny. A nevezők három, négy és tizenegy kilométeres távokon mérhették össze rátermettségüket. A gyár közvetlen közelében élők apraja-nagyja mind a három mezőnyben szép számmal indult.
„A jótékonysági futóversenyünk célja, hogy felhívjuk a figyelmet a mozgás és az egészséges életmód fontosságára. Az esemény mindemellett kiváló alkalmat biztosít a környező településekkel való együttműködésre és egy tömegeket megmozgató közösségi program megvalósítására is.” – nyilatkozta Zadravecz Zsófia, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. értékesítési és marketing igazgatója.
A hagyományosan szeptemberben megrendezett futóverseny az iskolakezdés lendületével és egyúttal egy közösségi sportolás élményével kívánja hirdetni a mozgásközpontú életmód fontosságát. A felnőtt résztvevők által felajánlott jelképes adományokból befolyt összeget, a szervezők idén is a környék iskoláinak sporteszköz vásárlására fordítják majd. Céljuk, hogy ezzel is sportolásra buzdítsák a jövő generációját.
Az esemény részeként rendezték meg a Királyegyházai Cementgyár hagyományos őszi Nyílt Napját is. A gyárlátogatással egybekötött Nyílt Napon a látogatók a cementgyártás folyamata mellett a Királyegyházai Cementgyárban megvalósuló, közel 2 milliárd forint összértékű környezetvédelmi beruházás munkálataiba is bepillantást nyerhettek. A gyermekeket légvár, gipszöntés és persze kisvonat szórakoztatta, amellyel körbe is utazhatták a gyár területét. A gyárbejárás különlegessége a csúszózsalus technológiával éppen épülő 1 000 tonnás betonsiló volt. Az eseménysorozatot egy fotókiállítás is színesítette, amelyen Ágoston Katinka, Kirsch Teréz és Wiesner Zoltán képeit lehetett megtekinteni a gyárról és a bányáról.