Sumonyi Falunap 2017

Sumony Község Önkormányzata hagyományosan augusztus elején, ezúttal 6-án, szombaton rendezte meg a falunapot. A program délelőtt tíz órakor a főzőverseny indításával vette kezdetét. A gyerekek szórakoztatására arcfestéssel, légvárral, trambulinnal és körhintával is készültek.

 

Délben a falu apraja-nagyja közösen ebédelt a meghívott vendégekkel, majd kihirdetésre került a főzőverseny eredménye. Az ünnepélyes megnyitót 14.00 órakor tartotta Orsós József, a falu polgármestere. Ezután léptek színpadra a meghívott sztárvendégek, közülük is először a Csácse Rom cigány Kulturális Egyesület, majd a Komlói Fekete Láng Tánccsoport fokozta a hangulatot. A népszerűségének köszönhetően nem először kapott meghívást Sumonyba Mohácsi Brigi, akit most is nagy szeretettel fogadott a helyi közönség. A nap másik fénypontja Bunyós Pityu fellépése volt, akit már Bogdán Imi váltott a színpadon a hajnalig tartó táncmulatság érdekében.

 

Bízunk benne, hogy ezúttal is mindenki nagyon jól érezte magát, és sikerült egy kellemes, szórakoztató napot varázsolnunk a sumonyiak örömére.