Óvodai kirándulások

A nyári élmények elcsendesülésesével ismét beköszöntött az ősz, és megnyitotta kapuját az óvoda is.

Az időjárás gyors változékonysága kellőképpen próbára tett bennünket, de szerencsére sikerült napos időt találnunk még egy őszi kirándulásra, mely során Sumonyba, a madarász táborba mentünk.

Ahogy végigsétáltunk a buszmegállótól a falun, csodaszép természeti látvány fogadott bennünket a magasban: a villanydróton gyülekeztek már a fecskék, készülődtek a hosszú vándorútra dél felé.  Úti célunk a halastavak szomszédságában volt. Míg sétáltunk, felfedeztettük gyermekeinkkel a táj élővilágát, a természet szépségeit, a tájegység domborzati adottságát, a tér élményét, a természet összefüggéseit, az ember felelősségét. Gyakoroltuk közösen a természet megóvását és a természetjárás helyes módját. Örülünk, hogy sok kis gyerek eljött velünk, és annak is, hogy igazi „cserkész-ovis” módjára viselkedtek.

A madarásztáborban Bank László és önkéntes segítői már vártak bennünket. Óvodás gyermekeink bepillantást nyerhettek a madárgyűrűzés és megfigyelés rejtelmeibe és megismerhették a környék madárvilágát. Találkoztunk barát poszátával, foltos nádi poszátával, fecskékkel, tövisszúró gébiccsel és egy csodaszép, kék tollazatú, hosszú csőrű jégmadárral, akinek nagy sikere volt gyerekek és felnőttek közt egyaránt. Nagy kedvence volt még a gyerekeknek egy három-négy hetes hófehér Kiskunfélegyházi Keringő nevet viselő galamb, akit még etetni kellett kicsi kora miatt.

Óvodánk fontosnak tartja a környezettudatos életmódot, a természeti értékeink védelmét, a gyermek személyes értékvilágának kialakítását, valamint a természettudományi szókincs bővülését, ezért lehetőségünkhöz mérten jövőre újra ellátogatunk ide.  Itt szeretettel, kedves szóval, új élményekkel várnak bennünket a madarászok, és mi is nagy örömmel indulunk útnak. Igazán baráti kapcsolatot sikerült kialakítanunk a tábor szervezőivel, és bízunk benne, hogy ez a partneri kapcsolat és együttműködés hosszú távon elkísér bennünket.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a sumonyi Polgármester Úrnak, hogy segítségünkre volt a visszaút alkalmával.

  

A LAFARGE Királyegyházai Cementgyára 2014. szeptember 19-én délután nyílt napot szervezett, amelyre mi is meghívást kaptunk. Kicsit féltünk attól, hogy az odaérkezésünktől a cementgyári vonatozás időpontjáig hogy fogják lefoglalni magukat óvodás gyermekeink. Amikor bekanyarodtunk a buszunkkal, már vártak bennünket. Minden kérdésünkre türelmesen válaszoltak, felvilágosítást adtak. A bejárat előterében játszóház fogadott bennünket: színezés, gipszöntés, lufihajtogatás. Természetesen a lufihajtogatás sorában álltak a legtöbben, a gyerekek nagyon türelmesen kitartóan várták végig sorukat, és amikor megkaparinthatták a saját lufijukat boldogan, fülig érő szájjal mosolyogtak. Mindenki kipróbálta a tevékenységeket. Az idő gyorsan eltelt, és a várva várt vonatozás elérkezett. A kisvonat végig gurult a cementgyár fontosabb területein, és kísérőinktől sok érdekes információt tudhattunk meg a gyárról, a gépekről, azok működéséről. Az út végén a vezérlőt néztük meg, majd egy kisfilm megtekintése után a gyerekek ajándékokat kaptak végül egy kis vendéglátás következett. Amikor elérkezett a nyílt nap vége a gyerekek közül többen mondták: „Ne, menjünk még haza!” Sok információt kaptunk és nem tudjuk még mindig pontosan melyik gépnek minek mi a neve, mi a gyártás menete, de egyet tudunk, hogy jól éreztük magunkat, odafigyeltek ránk és ez nagyon jól esett. A program érdekes volt, amit az is bizonyít, hogy nem volt, aki rosszalkodott volna.

Köszönjük ezt az érdekes délutánt!