Szeptember 20-án a siklósi temetőben vehettünk végső búcsút dr. Valkai Istvántól, ahol református szertartás szerint helyezték őt végső nyugalomra. Királyegyháza Önkormányzata a családdal mindenben egyeztetve, saját halottjaként temettette az elhunyt háziorvost és önkormányzati képviselőt. A temetésre autóbusz indult Királyegyházáról, de nagyon sokan mentek autóval innen és sok más településről is.
A siklósiak szerint, csak halottak napján érkezik ennyi autó és ember a temetőbe. Nem véletlen ez, hiszen ahogyan az egyszerű, ünnepélyes szertartáson is több ízben elhangzott, az elhunyt nagyon aktív, pezsgő életet élt, így a családtagokon kívül sok-sok barát, ismerős is elkísérte utolsó útjára.
Minden ok nélkül
"Háziorvos, üzemorvos, sportorvos, iskolaorvos, önkormányzati képviselő, edző, kolléga, főnök, sokaknak atyai jóbarát, mentor, bajtárs, férj, apa… és még folytathatnám a sort, mennyi-mennyi szerepnek kellett megfelelnie egy személyben egy Embernek.
Dr. Valkai István János, közismert nevén: Doki, illetve a régebbi baráti-ismerősi körben: „Opa”, 2013. szeptember 5-én tragikus körülmények között elhunyt.
Mint életében az olykor meghökkentő tetteivel, különleges „sokfülbevalós” megjelenésével, soha véka alá nem rejtett véleményével, úgy távoztával is felfokozott érzelmeket váltott ki környezetéből. A döbbenettől a tehetetlen dühig, ki-ki másképp reagált a hírre: a keszüi úton frontálisan ütközött egy személyautó és egy kisteherautó. A baleset során a személyautó vezetője a helyszínen életét vesztette. Micsoda értelmetlen halál! Nehéz beletörődni, nehéz megnyugvást találni. Igen, sokunkban munkál a tehetetlen düh: hiszen szükségünk volna Rá!
Személyes találkozásaink során szinte minden egyes alkalommal vitába keveredtünk, más volt a véleményünk a világ dolgairól, gyakran más-más irányba szerettük volna terelni a világ folyását, de soha nem nélkülöztük egymás és egymás gondolatainak a tiszteletét. Vehemens ember volt, aki ha belefogott valamibe, azt teljes odaadással, szívvel-lélekkel tette, megalkuvás nélkül. Gyakran falakba ütközött, nehezen viselte a realitás adta korlátokat, és igen, erőteljesen feszegette a saját határait, elsősorban és mindenki számára jól látható módon: a munkabírásban. A megye második legnagyobb praxisát vitte háziorvosként: Királyegyházára jártak hozzá Drávafoktól Szentlőrincen át Pécsről is a páciensek. Saját szememmel láttam és tudom, hogy a legszegényebb és legidősebb betegek sorsát viselte leginkább szívén, utánuk ment a kórházba, kiváltotta és házhoz vitte a gyógyszereiket, gyógyászati eszközeiket, jó szóval is támogatta őket.
Kiabált, dühöngött, leordította a beteg fejét, ha az nem fogadott szót, nem ment el az általa javasolt kivizsgálásokra, nem ment táppénzre, vagy nem tartotta be a lábadozásra vonatkozó utasításait. Mondták néhányan, hogy félnek tőle. De mégis tőle kértek tanácsot, mert nem vette félvállról a valódi panaszokat, mert szakértelmével és tapasztalataival feltárt és megoldott kilátástalannak hitt helyzeteket.
Mindig rohant, gyakran késett. Folyamatosan mérlegelnie és döntenie kellett, rangsorolni és dönteni a prioritásról. Halálos idős beteg, terhes asszony, lázas kisbaba a világvégi kis faluban és a váróteremben sorakozó rengeteg járóbeteg várta. És naponta sokszor: döntenie kellett. Hibázott? Mert ember volt. Esendő és halandó.
A legutóbbi önkormányzati választásokon a királyegyházi polgármesteri címért is indult, végül képviselőként jutott be a testületbe. Később elmondta, már örül, hogy így alakultak a dolgok, mert már látja: sziszifuszi és nagyon gyakran kilátástalannak tűnő feladatok hárulnak a polgármesterekre, ami nem az ő tempójának és idegzetének való. Rengeteg elfoglaltsága mellett mégis odaért a testületi ülésekre, nemcsak hozzászólt, de tevőlegesen is igyekezett segíteni a település vezetését.
A futball volt élete egyik nagy (vagy talán inkább: a legnagyobb) szerelme, a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségi tagjaként is tevékenykedett. A szentlőrinci második csapatot hagyta most árván, de előtte Bükkösdön, Királyegyházán, Siklóson, Felsőszentmártonban, Beremenden, Patapoklosiban és Drávafokon is volt edző és irányította a helyi futballcsapatot. A tőle megszokott szigorral, sokat követelve a sportolóktól és mondhatjuk követelőzve a fenntartóktól. Az eredmények pedig nem maradtak el. Hogy csak a hazai sikereket említsem, Királyegyháza csapata az ő vezetése alatt lépett egy osztállyal feljebb. Az éppen aktuális csapata általában nehezen viselte, hogy szorgalmas hozzáállást követelt, de mégis követték őt, oda igazoltak, ahová ő szerződött.
Rajongott a 60-as évek zenéjéért, közel ezer darabból álló CD-gyűjteménnyel rendelkezett, és mivel szerette volna, hogy ne merüljön feledésbe az általa úgy imádott zenei stílus, ha telefonon akartuk elérni, akkor a Deep Purple: Smoke on the water dallamára várakozhattunk sorunkra.
Sokunk telefonjában még ott a név, de már nincs értelme csörgetni, hiába tudjuk: dolga volna még bőven…"
