200 éves a Plébánia

Első ízben misézett Királyegyházán Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök július 14-én, a Királyegyháza Római Katolikus Plébánia 200 éves évfordulója alkalmából.

Az ünnepi szentmisén a pécsi egyházmegye főpásztora arra kereste a választ, hogyan nyerhetnénk el az üdvösséget még életünkben. Mit kellene tennünk a mindennapjainkban, hogyan kellene élnünk és a hitet gyakorolnunk ahhoz, hogy elérhessük az üdvösséget?

       

Ezen a vasárnapon nemcsak Királyegyházáról, de a környező településekről: Sumonyból, Bánfáról, Gyöngyfáról, Szabadszentkirályról is eljöttek a királyegyházi templomba. A hívők nevében dr. Máthé Győzőné köszöntötte a megyéspüspököt.

Király József plébános a szentmise után megmutatta Püspök Úrnak az erősen felújításra szoruló plébánia épületét és a sumonyi templomot is, majd a volt tornyos iskola épületében élvezhették a Királyegyházai Nyugdíjas Klub vendégszeretetét és a vendéglátást. Délelőtti elfoglaltsága miatt csak ekkor érkezett Dr. Varga László egykori királyegyházai plébános, akit nagy szeretettel köszöntöttek a hívők, és ebéd után közösen idézték fel a régi kedves emlékeket. A kötetlen beszélgetés során a püspök érdeklődött a helyi iskola helyzete felől, és Grím Ferenc polgármesterrel a plébánia felújításának lehetőségeiről is szót ejtettek.

A Királyegyházai Plébánia fennállásának 200. évfordulója alkalmából a TÁMOP 5.5.1.B-11/2 „Családi közösségi programok és szolgáltatások fejlesztése a Királyegyháza Római Katolikus Plébánia szervezésében” programsorozat keretén belül egész napos rendezvényt szerveztünk.

A püspöki mise után kezdetét vette a fogathajtó verseny, melyre ezúttal 33 fogattal neveztek a versenyzők. A Királyi Lovas Klub tagjai Ormódi Melinda és Mihálovics Gábor irányításával a tőlük megszokott színvonalas módon szervezték és bonyolították a versenyt a pálya előkészítésétől, a terület takarításától és szépítésétől kezdve az eredményhirdetésig és a pályabontásig. Büszkék lehetünk rá, hogy más településekre is szeretettel hívják őket fogathajtást szervezni, a rendezvényt lebonyolítani, konferálni, ezzel is öregbítve Királyegyháza jó hírnevét!

A gyerekek szórakoztatására egész napra ingyenes trambulint és légvárat biztosítottunk. Délután Tóth Réka vezetésével a Királyegyházai Néptánccsoport színesítette a rendezvényt moldvai és bukovinai táncokkal.

   

Este a Tajtiboy együttes szórakoztatta a vendégeket, majd éjfélig utcabálon táncolhattunk Tajti Zoltán közreműködésével.

"Dr. Udvardy György Balassagyarmaton született 1960. május 14-én. 1985. június 15-én szentelték pappá Esztergomban. 1985-től káplán Érsekvadkerten, majd 1988-tól 1990-ig plébános Csitáron. 1990 és 1993 között Rómában folytatott tanulmányokat. 1993-tól 2003-ig hitoktatási felügyelő. 2003-2004-ben plébános Budapest-Erzsébetvárosban. 1997–2004 között a PPKE Hittudományi Kar Levelező Tagozatának tanára, 1998-tól 2004-ig a PPKE Hittudományi Karának docense. Mindeközben a Társadalmi-Oktatási-Kulturális Szakterület püspöki helynöke. 2000-től az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára. 2004-től az Országos Hitoktatási Bizottság elnöke. 1999-ben pápai káplán címet kapott. 2003-tól érseki általános helynök és vagyonkezelő az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében. 2004.január 24-én marazanae-i címzetes püspökké és esztergom-budapesti segédpüspökké nevezte ki a Szentatya. 2004. február 21-én szentelték püspökké Esztergomban. 2011. április 9-én pécsi püspökké nevezte ki XVI. Benedek pápa. Beiktatása 2011. április 25-én, húsvét hétfőn történt. Az egyházmegye 82. püspöke."