Mohácsra kirándultak a Nyugdíjasok

2011. november 12-én, szombaton az időjárás kegyeibe fogadta a Királyegyházai Nyugdíjas Klub tagjait, hiszen a vártnál sokkal kellemesebb, szép napsütésben indulhattunk útnak. Ezúttal Mohács városába kirándult a csoport, nem véletlenül, hisz sokukat személyes élmények kötik ehhez a helyhez.

Először a Fogadalmi Templomhoz mentünk, majd a városnéző séta során ki-ki elmesélte mikor járt itt legutóbb, mennyi változást tapasztal ahhoz képest. Különösen érdekes volt Mihálovics Józsefné, Irénke beszámolója, aki „mohácsi lány” volt, így megmutatta, hová járt iskolába, merrefelé laktak annak idején, és hol ismerkedett meg – természetesen a Duna-parton – a férjével.  Õs Ferencné, Joli néni arról mesélt, hányszor jöttek vendégségbe dr. Máthé Győzőné, Erzsi néniékhez, és persze ebédre halászlé volt, vacsorára sült hal, mert a Duna-parton ez volt az elvárás a házigazdáktól. Erzsi néni pedig sorolta, melyik épület mi volt az előtt, mi mikor és hogyan épült, úgy tűnt, mindent tud a város történetéről. A piacon természetesen mindenki azonnal vásárlásba fogott, volt, aki sütni való tököt, volt, aki az unokának ajándékot vett, de a legtöbben nem tudtak ellenállni egy jó fokhagymás lángosnak sem. A lángosnál nagyobb vonzereje csak a Dunának volt. A parton álldogálva, a kőfalra könyökölve a szemek a folyó vizére tapadtak, mintha senki sem akart volna tovább indulni.

 

 

Utunk másik célja a Sátorhelyi Emlékpark megtekintése volt. A színvonalas idegenvezetésnek köszönhetően nagyon sok ismerettel gazdagodtunk. A megrázó történelmi eseményeket, történeteket hallgatva, a helyszín adta felemelő hangulatban a csoport a tömegsíroknál a Himnusz eléneklésével tisztelgett az elesett hősök emléke előtt. Az a közös vélemény fogalmazódott meg itt, hogy minden magyarnak legalább egyszer el kell jutni e helyre, mert ott az ember mintha a bőrén érezné a régmúlt események hatását. Hazautazás előtt Siklóson, a Fontányi Pincészetben vacsorázott a csoport. Az egyébként mindig vidám és nótás kedvű társaság hangulatát a nagyon kedves vendéglátás, a házigazda által szolgáltatott hegedűszó és finom bor csak tovább fokozta. A kirándulás költségeit a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány a LAFARGE Cement Kft. támogatásának köszönhetően fedezte.