Az iszapkatasztrófa híre hallatán egy napig tűnődtem, hogyan segíthetnék ezeken a szegény bajba jutott embereken. Azt mindenképp éreztem, hogy segíteni kell. Magam is tudom, hogy ilyen nagy tragédia esetén, milyen jól esik egy kevés támogatás is.
Az aznap esti klubtalálkozón felvetettem, hogy ha csak egy csepp könnyet is le tudunk másnak az arcáról törölni, akkor azt tegyük meg, ne késlekedjünk. Azonnal az ötletem mellé álltak a Nyugdíjas Klub tagjai, a leggyorsabb és legszükségesebb segítségnek az élelmiszeradományt gondoltuk. Elhatároztuk, hogy személyesen fogjuk összegyűjteni és átadni a kolontáriaknak. A hirdetésünk megértésre talált a lakosság körében, és ki élelmiszerrel, ki pénzzel járult hozzá az adományhoz. Polgármester úr felajánlotta, hogy a falubusszal segítségünkre lesz a szállításban, de végül olyan sok csomag érkezett, hogy szükség volt egy kis teherautóra is, melynek bérleti díját szintén az önkormányzat fizette. Az adományozók között volt szentlőrinci lakos is, Csonkamindszenten pedig a képviselőtestület tagjai gyűjtöttek nagy mennyiségű élelmiszert és pénzt, amit szintén örömmel vittünk magukkal.
A helyszínre érkezve sokkoló látvány fogadott minket, a ledózerolt házak helye, a fáradt, megtört emberek, akik zokszó nélkül tették a dolgukat, takarítottak.
Az adományt személyesen Kolontár lakosainak tudtuk átadni, akik hálás köszönettel fogadták. Tili Károly, Kolontár polgármestere meghatódva mondott köszönetet segítségünkért.Ezúton köszönjük a hatvannégy királyegyházi családnak, valamint a szentlőrincieknek és a csonkamindszentieknek, hogy együtt segíthettünk honfitársainkon! Köszönjük azoknak is, akik vállalták velünk a hosszú utat, és segítettek a több mázsányi adomány rakodásában!
További részletek a Galériában.
