Két község a köznevelésért

A Királyegyházai Általános Iskolában egymással párhuzamosan négy európai uniós projektet valósítunk meg a nevelőtestület aktív közreműködésével. A négy közül egy Királyegyháza, egy pedig Sumony Önkormányzatának nyertes pályázata.

A pályázatok segítségével a köznevelés eredményességéért és a szociokulturális esélyegyenlőségért számos tanítási órán kívüli programot tudunk megvalósítani, többek között – a teljesség igénye nélkül – felzárkóztató kiscsoportos foglalkozásokat, témanapokat, témahetet, lovaglást, úszást, valamint az egyik leghatékonyabb és legnagyobb volumenű eseményt: az erdei iskolai programot.

       

   

A 2018/2019-es tanévben az első félévben a második, a harmadik, a negyedik és az ötödik, a második félévben pedig a hatodik, a hetedik és a nyolcadik osztályosok részesültek ebben a lehetőségben. Az erdei iskolai táborozást Orfűn, a Mecseki Diákszálláson valósítottuk meg, immár harmadik alkalommal. A táborban a rendhagyó formájú tanítási órákon túl módunk van a tanulók környezettudatos és egészségtudatos életmódját is hatékonyabban fejleszteni, a közös és közösségi élmények során jobban megismerjük őket, felfedezzük rejtett tulajdonságaikat és nehézségeiket. A tábor a családok számára ingyenes, minden költséget a projektekből fizetünk. Az ismétlődő programok során azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek látványosan sokat fejlődnek az alkalmazkodás, az együttműködés, a rugalmasság terén. Az önállóságra nevelésnek is kiváló színtere a tábor, erre az egyik legszemléletesebb példa az ágynemű felhúzása, ami igazi kihívás szokott lenni első alkalommal. Az egyik legjellemzőbb pozitív élményünk, hogy a táborozás második napján már egyik gyermek sem agresszív, a harmadik  napon elvétve hallunk csak trágár szavakat és a tábor már nyomokban sem tartalmaz konfliktusokat.