Az év első rendezvénye volt Királyegyházán régi hagyományt követve az iskolai Szülői Közösség által rendezett bál, melyen a résztvevők ezúttal is szép számmal jelentek meg.
Kicsit sajnáljuk, hogy a bálon kevés Királyegyházára járó általános iskolás gyermek szülője vett részt, annak ellenére, hogy a bál célja, az adománygyűjtés, kizárólag az iskolás gyermekek javára valósul meg. A bevételből az iskolás gyermekeink szabadidős tevékenységeihez járulunk hozzá, így a minden évben megrendezésre kerülő gyermeknap, a sportrendezvények, a korcsolyázás, egy-egy kirándulás és a balatoni táborozás költségeihez. Továbbá a bál bevételéből finanszírozzuk évről évre a karácsonyi ajándékcsomagokat, melyeket igyekszünk mindig egyre gazdagabban megtölteni, hogy a karácsony előtti utolsó tanítási napon boldogan vihessék haza a gyerekek.
Örömmel tölt el azonban bennünket az, hogy sokan mások viszont szívesen jönnek el, adakoznak és szórakoznak, nagyon jól érzik magukat. Megtisztelő, hogy a vendégeink között vannak sokan fiatalok, akik csak nemrég hagyták el az iskolapadot, és vannak régebbi szülők, akiknek gyerekei már nem járnak ide, de a jó társaság, a jó hangulat és a jó cél továbbra is vonzó számukra. Ily módon a bál már nem is szülők bálja, hanem inkább jótékonysági bál elnevezést érdemel. Nagy örömmel tölt el bennünket szervezőket, hogy továbbra is vannak olyan emberek, akik áldoznak erre a nemes célra, ezért ezúton is szeretnénk megköszönni nekik azt, hogy évről évre számíthatunk rájuk. A hely esetleges szűkössége miatt elnézést kérünk, de nagyon szerettük volna a szép új kultúrházunkat felavatni, és ezt az eseményt méltónak találtuk rá. Reméljük, a „sok jó ember” jeligére mindenki jól érezte magát, kicsit sikerült elfeledtetni a gondokat, bajokat, és valóban jó szórakozást sikerült lehetővé tenni. Szeretnénk, ha jövőre is eljönnének, és mások is kedvet kapnának ehhez az eseményhez! Köszönjük mindenkinek, aki eljött és a belépő megvásárlásával hozzájárult a programok költségeihez, és külön köszönet illeti azokat, akik külön felajánlásokat tettek: Csóka család, Gerdei Lovas Egyesület, Göndör László, Grim Ferenc, Hollósi család, id. Gyenis István, ifj. Gyenis István, Kishalas Ádám, Konyári Tímea és Palkó Ottó, Mihálovics család, Némethné Bódis Andrea, Nyakáné Hatos Adrienn, ?s Ferenc és családja, Papp Zoltán és családja.
Köszönjük továbbá a Királyegyháza Önkormányzatának, hogy a kultúrházat rendelkezésünkre bocsátották, valamint a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány Kuratóriumának a tombolatárgyak megvásárlásának biztosítását.
Hollósi Tünde
Köszönet a rendezőknek
Nagy tisztelettel köszönöm a Királyegyházai Általános Iskola Szülői Közösségének, hogy 2015-ben is nagyon színvonalasan rendezte meg az iskolás gyerekek támogatására szolgáló, igen régi hagyományokra visszatekintő jótékonysági rendezvényt, a szülők bálját. Nagy örömünkre szolgált, hogy a bál évek óta régi fényében tündököl, neves eseménnyé nőtte ki magát településünkön. Az idén különlegesség volt, hogy új helyszínen, a felújított kultúrházban táncolhattunk, beszélgethettünk együtt: szülők, nevelők, kulturált szórakozásra vágyó helyiek és vendégeik, barátaik, barátaink. A sikeres évkezdésnek megfelelően bízom benne, hogy ebben az évben is szoros, hatékony együttműködést tudunk megvalósítani az intézmény és a szülői közösség között szemünk fényei, a gyermekek érdekében.
Palkó Ottó