Mit jelent nekem a karácsony?

A mai világ egyik legnagyobb problémájának tartom azt, hogy az emberek nem tudnak sem türelmesen várakozni, sem pedig ünnepelni. Arra gondolok, hogy az adventi készületi idő (4 hét) sok ember számára valójában egy elő-karácsony, nem pedig egy lelki zarándokút, aminek a végén megpillantjuk a betlehemi jászolban a közénk született Istengyermeket.

"Adventus Domini – Az Úr eljövetele" számunkra keresztények számára több jelentéssel bír. Először is gondolunk a zsidó nép (és vele együtt a teremtett, de folyton bűnbeeső ember) évezredes várakozására az ígért Messiás eljöveteléig. A második jelentése számunkra a mi négy hetes várakozásunk és egyben készületünk Jézus Krisztus születésnapjára. A harmadik jelentése és egyben üzenete az adventnek pedig a Krisztus második (világvégi) eljövetelére való várakozásunk. Ha ezeket végiggondolja valaki, akkor tudni fogja, hogy az ünnepbe nem lehet csak "csak úgy beleesni", hanem készülni kell rá. Sajnos még mi keresztény emberek sem különbözünk a kortársainktól. Minket is megkísért a gondolat, hogy a karácsonyfát minél előbb feldíszítsük és felállítsuk, áruházból áruházba vándorolva folyamatosan vásárolgassunk, házainkat már karácsony előtt hetekkel pompás és fényes díszkivilágításba öltöztessük, vagyis ne várjuk ki a 4 hetet, hanem most, rögtön, azonnal legyen már karácsony. És mi zajlik le ilyenkor bennünk? Hiszen az advent alapvetően egy bűnbánati időszak. Ennek a lényege pedig az lenne, hogy lelkileg készítjük fel magunkat, hogy így méltóvá váljunk arra, hogy egy tiszta, békés lélekkel érkezzünk oda a Szentestére. Nektek mit jelent a karácsony? Csak rengeteg nyűgöt, takarítást, főzést, családlátogatást, evés-ivást, költekezést, eladósodást, fáradtságot? Vagy valami mást? Felismered a betlehemi istállóban a közénk született Istent, aki kisgyermekként lép be a történelembe? Esetleg erre már nincs időd, vagy talán nem is érdekel? Gondolkozz el keresztény, hogy kit és hogyan fogsz megünnepelni december 25-én?!