Egészségünkre! – projekt az iskolában

A Királyegyházai Általános Iskola 2012/2013. tanévi programjában szereplő három hetet meghaladó „Egészségünkre!” című projekt, melyben a második, harmadik és negyedik osztályos tanulók, valamint pedagógusaik vettek részt, 2013. április 26-tól május 17-ig tartott.

Célunk az egészséges életmódra nevelés volt. Minden reggel tornával kezdtük a napot, a tanórák tananyaga az egészség témakörre épült. A projekt első része „ Amit eszel, azzá leszel”címmel, az egészséges táplálkozás témáját járta körül. Ennek során fűszernövényeket ültettünk, kóstoltunk; fűszersarkot hoztunk létre. Az egészséges táplálkozásról Dr. Valkai János háziorvos tartott előadást.

 

   

 

A pécsi piac látogatása során zöldségeket, gyümölcsöket vásároltunk, melyből másnap zöldség- és gyümölcssalátát készítettünk és rozskenyeret sütöttünk. Ezeket a finomságokat a meghívott óvodásokkal együtt fogyasztottuk el. A projekt második része „A tisztaság fél egészség” nevet viselte. A gyerekek plakátokat készítettek, Gelencsér Adrienn és Tabak Tilda védőnők nagyon érdekes és tanulságos akadályversenyt szerveztek a gyerekeknek.

Lehetőségünk nyílt a Szentlőrinci Eszterházy Egészségügyi Központot meglátogatni, ahol körbevezettek, és minden eszközt, gépet bemutattak a gyerekek nagy örömére. A projekt utolsó része „Ép testben ép lélek” a mozgás fontosságát emelte ki. Erdei iskolai programot szerveztünk, három napot töltöttünk Patcán a Katica tanyán, mely a mozgás jegyében telt el. „Mesél az erdő” túrán vettünk részt, kipróbáltuk az íjászatot, a csillagdobálást, gyógynövény teákat kóstoltunk, megismerkedtünk a megújuló energiaforrásokkal. A legnagyobb élményt a csúszdapark és a gokart pálya jelentette a gyerekeknek. A projektzárón értékeltük a munkánkat, az akadályverseny résztvevőit, illetve megnéztük a fényképeket, videókat. A programok során sok új ismeretet, élményt szereztek a gyerekek, megpróbáltak jobban odafigyelni egészségükre. 

A projekt sikeres megvalósításában közreműködőknek ezúton köszönjük a segítséget!