2009 decemberében szülői kérésre úszásoktatással kapcsolatos igényfelmérést végeztünk iskolánkban, elsősorban az alsó tagozatosok körében. Tizenhárom tanuló jelentkezett, és januárban Szigetváron elkezdődött az úszásokítás.
Az utaztatásban a Királyegyházi Önkormányzat a falubusz biztosításával volt a segítségünkre, így heti két alkalommal vihettük a gyerkőcöket. Keddenként főleg az első osztályosok, csütörtökönként pedig zömében a másodikosok mentek úszni, de mindkét csoporthoz csatlakozott még néhány harmadik osztályos tanuló is, a kísérő tanár Niedermayer Gábor volt. A nyolchetes tanfolyam első lépése volt a gyerekek szoktatása a vízhez, itt az új közeg megismerése, megszerettetése volt a cél. Később a siklásokkal illetve a gyorsúszással ismerkedtek meg a tanulók. A gyerekek nagyon érdekesnek találták ezt az új mozgást, és nagyon csalódottan vették tudomásul. hogy március 11-én a tanfolyam véget ért. Reméljük. mihamarabb neki tudunk állni egy újabb tanfolyam szervezésének, és hasonlóan szép számban fognak rá jelentkezni.