Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díjat 2018-ban a Művészetek Palotájában adták át. A vezető magyar sajtóorgánumok (Index, Forbes, 24.hu, HVG, Magyar Hang, Mandiner, Magyar Konyha) újságíróiból álló médiazsűri a díjat a megvalósult épületek közül a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőnek, a tervek közül az Öreg-tó malma tájlabor és ökoturisztikai központnak ítélte oda.
A zsűri a helyszínen spontán mód alapított különdíjat is kiosztott, mert úgy érezték, hogy a Gyergyócsomafalván fiatal építészek és helyi lakosok által kalákában épített hidat nem hagyhatják elismerés nélkül. A közönség is véleményt formált, a helyszínen leadott szavazataik alapján ítélték oda a közönségdíjakat. A közönség tetszését a megvalósult épületek közül a zsűri által különdíjjal is elismert gyergyócsomafalvi fahíd nyerte el, a díjat a LAFARGE Cement Magyarország Kft. adta át.
„Immár több éve izgalmasan várjuk azt a pillanatot, amikor kiderül, hogy a közönség melyik projektet szavazta meg a közönségdíj kategóriában. Hiszünk abban, hogy az építészeknek felelősségük, hogy mintát adjanak a jövő nemzedékének. A díjazott projekt kapcsán külön kiemelendő, hogy a fiatal építészek a helyi közösséggel összefogva valósították meg a projektet.” – tette hozzá Hoffmann Tamás a LAFARGE Cement Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.