Díszbe öltöztetjük a szívünket

Az ünnepek közeledtekor mi pedagógusok az iskolában és az óvodában is igyekszünk a gyerekek figyelmét a család, a szeretet, a közösség erejére, szépségére irányítani.

Szeretnénk, hogy a szülők örömüket leljék gyermekeik szereplésében, legyen az versmondás, hangszeres zene, egy-egy ének vagy egy mesejáték előadása. Ilyenkor mi felnőttek jobban izgulunk, mint maguk a fellépő gyerekek, szorítunk nekik, segítjük őket minden lehetséges módon, és végül nagyon büszkék vagyunk rájuk, amikor csillogó szemekkel élvezik a közönség tetszésnyilvánítását, a tapsot. Az idén is követtük hagyományainkat azzal, hogy három időpontban, három helyszínen jelentünk meg különbözően szerkesztett műsorokkal.

       

   

Először 2015. december 15-én Sumonyban, a templomban regöltek az óvodások, muzsikáltak a zeneiskolások, és dramatizált mesét adtak elő az iskolások. Királyegyházán, december 16-án az Angyali kristályok című misztériumjátékot is műsorra tűztük a templomi adventi koncerten. A generációk közötti együttműködés szép példája, hogy a Nyugdíjas Klub kórusa kezdte a programot ünnepi versekből, dalokból álló műsorszámmal.  A nagy közös megjelenésre az iskola nevelőtestülete meglepetéssel készült: a Piramis együttes egyik jól ismert karácsonyi számának közös eléneklésével. A templomi koncert legszebb pillanatai közé tartozott, amikor a két zenetanár, Szeiler Viktória és Felnagy József eljátszotta Milde: Andante című művét. Mindezekkel párhuzamosan készültünk 2015 utolsó tanítási napjára, a december 18-án délelőtt, a Kultúrház színpadán tartandó utolsó idei fellépésre.

Ezúton is köszönöm Hollósi Mercédesz és Borzáné Petró Krisztina tanítónőknek a varázslatos díszleteket, Lőrincz Barnának a hang-, Kaczor Péter kollégámnak pedig a fénytechnika biztosítását.