A Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány Kuratóriumának szervezésében, vagy a Kuratórium, a Közalapítvány támogatásával megvalósuló közösségi programokra hívjuk, várjuk az önkénteseket kortól és nemtől függetlenül! Ezúttal szeretnénk kérni, hogy csatlakozzanak hozzánk, legyenek segítségünkre a rendezvények megvalósításában, a helyszínek berendezésében, a rendezvények utáni elpakolásban, takarításban.
Legközelebbi programjaink: adventi kézműves játszóház, ajándékkészítés, karácsonyi készülődés, dekorálás, adventi karácsonyváró műsorok, programok szervezése. Felhívom a középiskolás diákok figyelmét, hogy tevékenységüket igazolni tudjuk az érettségire való jelentkezéshez szükséges közösségért végzett ötven önkéntes óra teljesítésének részeként. Jelentkezni lehet a kuratóriumi tagoknál személyesen, illetve a Kultúrházban Szabó Zsófinál.