Anyának lenni …

Anyának lenni nem fenékig tejfel. Mégis olyan jó! Na, most, hogy is van ez? Milyen, amikor reggel hozzád bújnak? És az, amikor egymást védik? Amikor egymást tanítják? Milyen, amikor átéled, hogy már maguk is meg tudják oldani a felmerülő problémákat?

És milyen, amikor éjjel bújnak hozzád, és képtelen vagy kialudni magad? Ha marják egymást álló nap? Ha csúfolódnak? Ha akkor is segítséget kérnek, amikor nem kéne? Ha nincs egy szabad perced sem?

Igen, ez is, az is jelen van az anya életében. Hol ebből van több, hol meg abból. Hol jól bírja az ember lánya, mert amúgy is méla természettel áldotta meg az ég, meg az élete más területein minden rendben van, hol rettentő rosszul bírja, mert alapjáratban is lobbanékony, de még az ág is húzza. Szinte nincs olyan anya, aki ne kívánná, hogy legalább egy napig gyerek nélkül legyen, hiszen a gyerekek jelenléte – még, ha azok áldott jó kölkek is – folyamatos készültségi állapotban tartja a szülőket. Gyerekmentes órákat kívánni nem bűn. Amilyen öröm a gyerekzsivajtól hangos hajlék elhagyása, épp akkora boldogság visszatérni oda, feltöltődve, megerősödve.

Az anya élete folyamatos egyensúlykeresés: a saját szabadsága és a család kiszolgálása között. A lelki kötődés-kötés és az elengedés közt.  Az ösztönök és a kért-kéretlen tanácsok közt. Micsoda művészet megtalálni a harmóniát! Az első gyereknél ez még többnyire nem sikerül, bár vannak kivételek. De van, aki a negyedik után sem képes erre, talán azért, mert ő maga sem élte meg gyermekkorában. Így adjuk át kudarcainkat generációról generációra. Igazi hős az, aki ki tud lépni ebből a körforgásból, meg tudja törni az átkot. Aki bántalmazó családból jött, de õ maga már nem terrorizálja gyerekeit. Aki túlóvó családból jött, de ő maga már nem kebelezi be gyerekeit. Aki csonka családból jött, de a sajátjában meg tudja tartani a békét. Talán ez a legnehezebb feladat: levetni azt, amit magunkkal hordunk, de meggátol abban, hogy elég jó szülők legyünk. Fél siker, ha felismerjük, mi az, amitől meg kellene szabadulnunk. A további út lehet magányos megoldáskeresés, de lehet, hogy tapasztalt barátok, sorstársak vagy járatos szakember segítségével jutunk előre. Ha önmagunkkal megbékélünk, ha hitelesen adjuk át értékeinket gyerekeinknek, biztosak lehetünk abban, hogy nagyon nagy hibát nem követtünk el: ők is elég jó szülők lesznek. Kérdezzük meg unokáinktól!

Forrás: http://www.babanet.hu/publ/anyanaklenniszody.htm

 

Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat! 
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat! 
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel. 
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell. 
Áldott teste, lelke csak érettem fárad. 
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este 
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve. 
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban 
– itt e földön senki sem szerethet jobban! – 
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad, 
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva, 
Aki oltalmadat, vigaszodat várja. 
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk, 
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk! 
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel, 
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését, 
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését! 
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad, 
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat: 
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!