A hagyományokhoz híven idén is megrendeztük a farsangi bált az iskolában. Az előkészületek során aggodalomra adott okot, hogy az influenza begyűrűzött az iskolába is, és sajnos nem kímélt senkit. Végül a szülők arra az elhatározásra jutott, hogy 2011. február 12-én farsangi bál lesz. Elindult a gyerekek között a mozgósítás az álarcok beszerzésére, elkészítésére.
A Szülői Munkaközösség a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány támogatásának segítségével megvásárolta a szükséges kellékeket, és sok értékes holmi, játék került a tombolakosárba is. A bejáró tanulókat busz hozta és vitte haza Sumonyba és Gyöngyfára. A farsangi bált a második osztályos gyerekek nyitották meg, verset és táncot adtak elő. Ezután a tánciskola növendékei, Orsós Tamás és párja folytatták a megnyitót, és nagyon nagy tetszést arattak a közönség körében. ?ket követte Gyuró Brigitta és Gyuró Liliána, Takács Vanda és Balogh Emese tánca, végül Balogh Emese hastáncos bemutatója zárta a műsort.
A jelmezbe öltözött gyerekek már izgatottan várták a felvonulást. A nagyon érdekes jelmezek közül csak néhányat emelek ki. A harmadik osztály egy almából kibújó hernyónak öltözött Tibi bácsi, azaz Pintér Tibor osztályfőnök közreműködésével. A hatodik osztályosok dominónak álcázták magukat, és Presits Viktória tanárnő segítségével épp úgy dőltek fel, mint a valóságban. A negyedik osztályosok bennszülött csapata is kitörő sikert aratott. Kiemelném az apácánkat, Gyuró Brigitta személyében, és gyönyörű volt a jelmeze Sóki Andornak, aki lovagnak öltözött, valamint Takács Vanda is büszke lehetett jelmezére.
A felvonulás után a gyerekek tombolát vásárolhattak, melyen értékes tárgyakat (frizbi, színes ceruza, foci, labdák, édesség, kamera), lehetett nyerni. A főnyereményt a Gyuró család, a tortát pedig Orsós Rita volt diákunk vihette haza. A büfé mindenki előtt megnyitotta ajtaját, sokféle édességet és üdítőt lehetett enni, inni. A gyerekek helyfoglalót is játszottak, felnőtt vezetésével.A bál este hatig tartott, azt hiszem, mindenki elégedetten mehetett haza. Köszönjük a Szülői Munkaközösség tagjai: Fata Gáborné, Ormódi Melinda, Pásztlerné Gosztola Mónika, Takácsné Aranka, Hollósi Tünde odaadó munkáját, melyet a gyerekek jókedvének érdekében végeztek! Köszönjük az anyagi támogatást a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítványnak!