Az ember nem szeret gyenge lenni, mert az szégyen és megvetés alapja lehet. Ezért arra törekszik, hogy erős legyen, vagy legalábbis annak lássák. Így hát az erősség időnként nem más, mint látszat. Egy palást, mellyel eltakarhatjuk tehetségeinknek és képességeinknek végességét. Szembetaláljuk magunkat azonban olyan helyzetekkel, melyeknek megoldása vagy nagy fáradságunkba kerül, vagy pedig nem is vagyunk képesek megoldani. Pedig mi tényleg erősnek gondoljuk magunkat.
S mi keresztények – különösen Húsvét idején – újra és újra szembesülünk annak gyengeségével, akinek követésére szegődtünk. Jézus szenvedéstörténetében egy erőtlennek látszó embert szemlélünk. Mindent megenged és eltűr az, Akinek semmi sem lehetetlen! Hagyja, hogy a helytartó elítélje valós vádak nélkül. Hagyja, hogy az „erős” katonák gúny tárgyává tegyék. Hagyja, hogy leköpjék. Hagyja, hogy töviskoronát húzzanak a fejére, és üssék közben. Hagyja, hogy megostorozzák. Hagyja, hogy vállára tegyék a keresztet. Hagyja, hogy mindenki előtt megszégyenítve levetkőztessék. Hagyja, hogy keresztre feszítsék. És mindeközben szinte teljes csendben van. Csak a helytartó kérdésére válaszol szűkszavúan. Csak a síró asszonyoknak mondja, hogy ne ?t sirassák. Csak a jobb latorhoz szól, hogy Isten nem emlékszik bűneire. És mindennek a végén „csak” ennyit kiált: „Beteljesedett!” Miért ez a gyengeség és csend? Mert ezzel akarja megmutatni, hogy Isten milyen közel van életünkhöz. Hiszen mindez értünk, a mi üdvösségünkért történt. Ezzel fejezi ki Jézus, hogy ? egészen benne van a mi életünk mélységeiben. Szegénységünkben, betegségünkben, munkanélküliségünkben, reménytelenségünkben, csalódásainkban. Mindenben, amitől szabadulnánk, ha tehetnénk. Mert ? a Szabadító! Mégpedig úgy, hogy ezeket nem elveszi, hanem ? maga is vállalja. De mégis, miért érdemes egy Gyengét követni? Mert húsvéti hittel hisszük, hogy feltámadt és él! És ezzel reményt ad nekünk is arra, hogy feltámadhatunk mindabból, ami most lehúz bennünket. És egyben ez teszi hitünket értelmessé is, mert ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel, és akkor semmit sem ér a mi hitünk. De Krisztus él, és mi ennek vagyunk tanúi életünkkel.
Azt kívánom hát minden hívőnek és jóakaratú embernek, hogy Húsvét napjaiban a remény legyen számukra a legfontosabb, melyet a megfeszített és feltámadt Jézustól kapnak!