Újabb díjat nyert a LAFARGE

A Királyegyházai Cementgyár másodlagos tüzelőanyag-beruházását és Geocycle márkanév alatt végzett tevékenységét ismételten díjjal ismerték el: Energiahatékony Vállalat Díjat nyert el a cég. A szakmai zsűri ezúttal a beruházás eredményeként a termelés során kevesebb szén-dioxid kibocsátási értéket díjazta.

A Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Zrt. 2011-ben indította el a Virtuális Erőmű Programot, amelynek fővédnöke dr. Áder János köztársasági elnök és védnöke dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott. A program célja, a hazai vállalatok energia- és szén-dioxid megtakarításainak összegyűjtése, bemutatása, pályázatain keresztüli díjazása. A program továbbá célul tűzte ki, hogy Magyarország EU-s vállalásaival összhangban 2020-ra egy 200 MW fosszilis erőmű kapacitásának megfelelő virtuális erőművet építsen fel igazolt megtakarításokból.

Az Energiahatékony Vállalat Díjat 2019. március 6-án ünnepélyes keretek között adták át a Parlamentben. A díj az Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat második, komolyabb szintje: a részvételi feltétel egy már megvalósult, sikeres energiahatékonysági projekt felmutatása volt.

Egy díj elnyerése egyrészt mindig büszkeséggel tölt el minket, másrészt visszajelzés is a megfelelő üzletpolitikánkról – mind társadalmi, mind környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve. A LAFARGE-nál a 2011-es indulásunk óta törekszünk a legjobb technológiák alkalmazására, annak érdekében, hogy minél kisebb hatással legyünk környezetünkre. Ennek megfelelően a 2014-ben bevezetett másodlagos tüzelőanyagok használatával mostanra további 20 százalékkal tudtuk csökkenteni az amúgy is alacsony határértékű CO² kibocsátásunkat.” – foglalta össze a pályázatot Hoffmann Tamás, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

A közel 700 millió forintból, két éves előkészítő munkát követően 2014-ben valósult meg a Királyegyházai Cementgyárban az a környezetvédelmi beruházás, amelynek eredményeként a gyár a fosszilis tüzelőanyagok egy részét alternatív tüzelőanyagokkal helyettesíti. A másodlagos tüzelőanyag használata amellett, hogy a gyár számára versenyképesség növelő, a hulladékgazdálkodási problémák megoldásán túl további környezetvédelmi előnnyel jár. A Királyegyházai Cementgyár az elmúlt négy évben több mint 310 ezer tonna szén-dioxid kibocsátást takarított meg, ami közel 1 millió MWh villamosenergiának feleltethető meg.

A projekt kiválóságát mutatja az is, hogy a bevezetés évében már Környezetvédelmi díjban részesült.

2019-ben az alternatív tüzelőanyagok még nagyobb arányú hasznosítását célzó, mintegy 1,7 milliárd forint értékű saját tőkéből megvalósuló környezetvédelmi beruházás indult el a Királyegyházai Cementgyárban. A beruházás eredményeként az alternatív tüzelőanyagok arányát 60 százalékról 80 százalék fölé kívánjuk emelni, amellyel az eddigiekhez képest várhatóan évente további 30 000 tonna CO² tudunk megtakarítani.” – tette hozzá már a jövőbe mutatóan Hoffmann Tamás, ügyvezető igazgató.