A többi településhez hasonlóan Gyöngyfán is igyekszünk a helyi lakosság, a gyerekek és a felnőttek számára változatos programokat szervezni. 2018 őszén és telén is volt már néhány rendezvényünk részben pályázatokból, részben önerőből megvalósítva.
Arra törekszünk, hogy a szervezésbe, szereplésbe és rendezvények létrehozása érdekében történő tevékenységekbe minél jobban bevonjuk a helybelieket, hogy mindenki magáénak érezze és megbecsülje az eseményeket, élményeket.
November 9-én délután 17.00 órától Márton napi gyertyás felvonulást tartottunk. A felvonulásra és azt követően a Polgármesteri Hivatalban tartott kis lakomára is mindenkit sok szeretettel vártunk. November 14-én délután 15.30-ra hívta meg Gyöngyfa Község Önkormányzata nagy szeretettel a település időskorú lakosságát az Idősek Napja alkalmából Vass Klára és Orsós Anna szervezésében megvalósult ünnepségre és az azt követő vacsorára. December 5-én a gyerekek és a felnőttek közös karácsonyi díszítést, dekorálást végeztek, december 8-án pedig A Mikulás és a Krampusz kalandjai című előadást nézhették együtt a gyerekek és a szülők. A műsor a könyvtári programban, a Csorba Győző Megyei Könyvtár támogatásával jött létre.